Gyülekezeti nap - 2023.06.04-én

2023. máj. 20 Írta: Adminisztrátor

Ahogyan az elmúlt évben is volt, Szentháromság vasárnapra, június 4-re tervezünk egy kifejezetten a vasárnapi gyülekezet számára szervezett úgynevezett gyülekezeti napot.

Ezen a napon az istentiszteletet követően lehetőség nyílna arra, hogy egy hidegtálas ebédet megegyünk, közben beszélgessünk, a közösséget erősítsük. Az ebédet követően a templomban egy fórumbeszélgetés lesz, majd egy bibliai alapú borkostoló lesz a gyülekezeti teremben.

Ezen a napon a 9 órás kistemplomi istentiszteletre látogatókat is a 10 órás istentiszteletre várjuk. Tekintettel a délutáni programokra, kivételesen a 18 órás istentiszteletünk is elmarad. Ezen a napon tehát csak egy istentiszteletünk lesz. A kistemplomba járókat, akik a feljutást nem tudják megoldani, a kistemplomtól autókkal hozzuk majd fel a templomhoz. 9.30 és 9.45 között lehet majd ezt a gyülekezeti szállító járatot a kistemplom előtt elérni.

Kérjük szeretettel gyülekezetünk tagjaitól, hogy sós vagy édes süteménnyel készüljünk erre a napra, és ezzel is tegyük családiassá az alkalmat.

Tekintve, hogy az ebédhez valót úgy szeretnénk megrendelni, jó lenne tudnunk, hogy nagyjából hány fővel számoljunk. Megkérünk mindenkit, aki június 4-én szeretne részt venni ezen a napon, hogy vagy az elkészített papíralapú űrlapon, vagy pedig az itt elérhető elektronikus űrlapon jelezze ezt a szándékát!

Készüljünk tehát így június 4-e, vasárnapra!

Share

Továbbiak

 

Kapcsolat

a6bfc6c580bfbbbdcfcebf95cdd4c37aa2c3d0bbcebbc6947a8c92938a7aaebbcebb867aa5c9bdcdc37acfcebdbb7a8b8f8896bccc7a8998aebfc6bfc0c9c8947a828d8e837a8d928a87908b9096bccc7a89989fc7bbc3c6947a96bb7ac2ccbfc0977cc7bbc3c6cec994c2c3d0bbcebbc69accbfc0cebbcebb88c2cf7c98c2c3d0bbcebbc69accbfc0cebbcebb88c2cf9689bb989689ca98676496ca98aebfc7cac6c9c7947aaebbcebb867aa5c9bdcdc37acfcebdbb7a8b8f8896bccc7a8998ae80c9bbbdcfcebf95d080bbbbbdcfcebf95ccc9cdc37ac3c7bbc280bbbbbdcfcebf95d4947aaebbcebb867aadc9c7c9c1d3c37a9c80bfbbbdcfcebf95c6bb7acfcebdbb7a8f889689ca98676496ca989bd47abfc1d3c280bbbbbdcfcebf95d4c580c9cfc7c695d4cd80bfbbbdcfcebf95c17abcbbc8c5cdd480bbbbbdcfcebf95c7c6bbcdd480bbbbbdcfcebf95c7bbc39496bccc7a8998aebbcebbc37aacbfc0c9ccc780bbbbbdcfcebf95cecfcd7a9fc1d3c280bbbbbdcfcebf95d4c580c9cfc7c695d4cd80bfbbbdcfcebf95c196bccc7a89988b8b908a8a8a8a90878a8a8a8a8a8a8a8a878a8e8d8e92908b8c7a829fcccdcebf7a9cbbc8c58396bccc7a89988b8b918e8a8a8e91878c8a8b8d8c90918f7a82a9aeaa83 VOcybBu1wGHI9xxPWB0sRk9MbXZ08uW caesar This page part is protected against spam bots and web crawlers. In order to be displayed you need to enable Javascript in your browser, and then reload the page.