Gyermek istentisztelet

Gyülekezetünkben az istentisztelettel egy időben a nagyobb gyerekek számára, 2. osztálytól gyermek istentiszteletet tartunk. Ezeken a foglalkozásokon a gyerekek a saját koruknak, tudásuknak megfelelően hallanak Isten Igéjéről. Ebben az évben az istentiszteleten felolvasott bibliai történethez kapcsolva aranymondásokat, Igéket tanulnak meg és viszik haza ezek üzenetét. Törekszünk arra, hogy minél játékosabb, élményszerűbb legyen ez az alkalom. Énekléssel, kézműves feladatokkal, drámapedagógiai elemekkel igyekszünk elmélyíteni bennük az Ige mondanivalóját. Célunk, hogy egykor ebből a közösségből is rendszeres templomba járó és ott az Igét nyitottan fogadó hallgatókká váljanak.

Gyermek megőrzés

Gyülekezetünkben a templomi istentiszteletek alatt gyermek megőrzést vállalunk a legkisebbektől az első osztályosokig. A számukra rendelkezésre álló terem jól felszerelt, a gyerekek igényeihez igazodik. Sok-sok játékkal, könyvekkel, csúszdával és egyéb, a gyerekek figyelmét és energiáját lekötő dolgokkal várjuk mindazokat, akik még túl kicsik ahhoz, hogy az istentiszteleten részt vegyenek.

Az alkalmaink a templomban kezdődnek, ott gyülekezünk és az első ének, majd pedig a Bibliai történet meghallgatása után együtt vonulunk át a játszóterembe. Itt körbe ülünk, a reggeli imádságot elmondjuk, énekelünk, majd pedig játékos formában megismerkednek a gyerekek egy bibliai történettel, amelyhez színezőt, kézműves feladatokat is szoktunk bevinni. A közös foglalkozás 5-7 perc szokott lenni. Ezt követően van, aki játékkal tölti ki az időt, a nagyobbak szívesen ülnek le színezni, kézimunkázni.

Alkalmaink mindenki előtt nyitottak. Szeretettel várunk minden kisgyermeket. Előfordulhat, hogy az első néhány alkalommal még nem szívesen maradnak kint szüleik nélkül. Egy kis beszoktatási időre szükség van, de ha ezen sikerül túljutni, tapasztalataink szerint, nagyon szívesen jönnek és játszanak együtt a gyerekek.

Minden kedves szülőt bíztatunk, éljenek ezzel a jó lehetőséggel, hiszen ajtónk mindenki előtt nyitva áll!

 

Továbbiak

 

Kapcsolat

9cb5bcbb76b5b1b3c5c4b58bc3cab97098b9c6b1c4b1bc8a708288898070a4b1c4b17c709bbfb3c3b970c5c4b3b17081857e8cb2c2707f8ea4b5bcb5b6bfbe8a7078838479708388807d8681868cb2c2707f8e95bdb1b9bc8a708cb170b8c2b5b68d72bdb1b9bcc4bf8ab8b9c6b1c4b1bc90c2b5b6c4b1c4b17eb8c5728eb8b9c6b1c4b1bc90c2b5b6c4b1c4b17eb8c58c7fb18e8c7fc08e5d5a8cc08ea4b5bdc0bcbfbd8a70a4b1c4b17c709bbfb3c3b970c5c4b3b17081857e8cb2c2707f8ea476bfb1b3c5c4b58bc676b1b1b3c5c4b58bc2bfc3b970b9bdb1b876b1b1b3c5c4b58bca8a70a4b1c4b17c70a3bfbdbfb7c9b9709276b5b1b3c5c4b58bbcb170c5c4b3b170857e8c7fc08e5d5a8cc08e91ca70b5b7c9b876b1b1b3c5c4b58bcabb76bfc5bdbc8bcac376b5b1b3c5c4b58bb770b2b1bebbc3ca76b1b1b3c5c4b58bbdbcb1c3ca76b1b1b3c5c4b58bbdb1b98a8cb2c2707f8ea4b1c4b1b970a2b5b6bfc2bd76b1b1b3c5c4b58bc4c5c37095b7c9b876b1b1b3c5c4b58bcabb76bfc5bdbc8bcac376b5b1b3c5c4b58bb78cb2c2707f8e81818680808080867d80808080808080807d8084838488868182707895c2c3c4b57092b1bebb798cb2c2707f8e81818784808084877d828081838286878570789fa4a079 pGd0f5dnsv6lPXCjATPkNkMEUMPHIe5 caesar This page part is protected against spam bots and web crawlers. In order to be displayed you need to enable Javascript in your browser, and then reload the page.