Segítségnyújtás a Dunaalmási Szeretetotthonban

Írta: Szabó Előd

Több évtizedes múltra tekinthet vissza, hogy patronáljuk, segítjük a "Házat". Még a dunaalmási fő utcán lévő régi épületben is megfordultak asszonytestvéreink. A Háziipari Szövetkezetben, a Gyógyszertár Központban dolgozó református nőtestvérek mikuláscsomagot készítettek, de alkalmi segítséget is nyújtottak elsősorban a konyhán.

Idősek látogatása

Írta: Szabó Elődné Melinda

Egymás terhét hordozzátok: és így töltsétek be a Krisztus törvényét.
Gal. 6,2

Időseink feltérképezése és meglátogatása lassan 1 éve kezdődött és szépen, folyamatosan haladunk. Egyre többekhez sikerül eljutni. Voltak, akikkel csak egyszer találkoztunk, és egyre többen vannak, akikhez megbeszélés szerint rendszeresen visszatérünk. Időseink szívesen fogadják ezeket a megkereséseket, örülnek a beszélgetésnek, a társaságnak. Rendszerint előkerül a Biblia, elhangzik egy imádság és igehirdetéseket is szoktunk vinni gépelt formában. Ha szükség van rá, a látogatást végző fel is olvassa, hiszen sokaknál a látás problémák gondot okoznak az olvasásban.

Autós segítség

Írta: Szabó Előd

Sok olyan idős gyülekezeti tagunk van, aki korábban rendszeresen eljárt istentiszteleteinkre, de mostanra már nem képes külső segítség nélkül megtenni a távolságot a lakhely és a gyülekezeti alkalmak helye között.

Olyan szolgálati lehetőség az autós segítségnyújtás, amiben az időseknek lehetővé tesszük, hogy ismét aktív résztvevői legyenek az istentiszteleteknek, bibliaóráknak.

Keressük azokat a gyülekezeti tagjainkat, akik bizonyos vasárnapokon vagy hétköznapokon fel tudják ajánlani idejüket és autójukat az időseknek.

Azok az idősek, akik szeretnék ezt a segítséget igénybe venni, és azok a gyülekezeti tagok, akik ilyen formában tudnak segíteni jelezzék ezt a szándékukat a Lelkészi Hivatalban.

Továbbiak

 

Kapcsolat

122b3231ec2b27293b3a2b0139402fe60e2f3c273a273200e6f8fefff6e61a273a27f2e6113529392fe63b3a2927e6f7fbf4022838e6f5041a2b322b2c353400e6eef9faefe6f9fef6f3fcf7fc022838e6f5040b33272f3200e60227e62e382b2c03e833272f323a35002e2f3c273a273206382b2c3a273a27f42e3be8042e2f3c273a273206382b2c3a273a27f42e3b02f5270402f53604d3d00236041a2b333632353300e61a273a27f2e6113529392fe63b3a2927e6f7fbf4022838e6f5041aec3527293b3a2b013cec2727293b3a2b013835392fe62f33272eec2727293b3a2b014000e61a273a27f2e6193533352d3f2fe608ec2b27293b3a2b013227e63b3a2927e6fbf402f53604d3d00236040740e62b2d3f2eec2727293b3a2b014031ec353b3332014039ec2b27293b3a2b012de6282734313940ec2727293b3a2b013332273940ec2727293b3a2b0133272f00022838e6f5041a273a272fe6182b2c353833ec2727293b3a2b013a3b39e60b2d3f2eec2727293b3a2b014031ec353b3332014039ec2b27293b3a2b012d022838e6f504f7f7fcf6f6f6f6fcf3f6f6f6f6f6f6f6f6f3f6faf9fafefcf7f8e6ee0b38393a2be608273431ef022838e6f504f7f7fdfaf6f6fafdf3f8f6f7f9f8fcfdfbe6ee151a16ef GDIdEkfOnMWoGnDi6DX9M2so1Lv8mB caesar This page part is protected against spam bots and web crawlers. In order to be displayed you need to enable Javascript in your browser, and then reload the page.