Nőszövetség

A Tatai Református Nőszövetség, a Magyar Református Nőszövetség gyülekezeti csoportja, 1993-ban alakult meg. Jelenleg 22 tagja van. Az Országos szervezet bíróságilag bejegyzett önálló jogi személy, amely az egyesületi törvény szabályai szerint épül fel, és működik, s mint ennek része, munkálkodik a Tatai csoport is.

Tevékenységének legfőbb célja a gyülekezeti munka segítése. Ennek érdekében szorosan együttműködik a lelkipásztorokkal, illetve a presbitérium által elfogadott missziói munkaterv megvalósításán munkálkodik.

Mi is ez a tevékenység? Aktívan részt veszünk a gyülekezeti programokban. Tagjaink segítenek a betegek, öregek felkutatásában, rendszeres látogatásukban. Diakóniai intézményeinket támogatjuk, adományok gyűjtésével, s mivel a Dunaalmási Szeretetház van közel hozzánk, minden második szombaton 6-8 tagunk megy segíteni a konyhára. Felkutatjuk a kerek 10 évekkel ezelőtt konfirmáltakat, és megszervezzük a találkozójukat. A vendéglátásban is ott vagyunk, legyen az szeretetvendégség, vagy a gyülekezeti hetek vendégeinek ellátása. Csatlakozva az Országos Nőszövetségi programokhoz megtartjuk az imanapi alkalmakat, részt veszünk az országos, illetve kerületi, megyei női konferenciákon.

Az Alapszabálynak megfelelően 5 évenként meg kell újítani az országos, a kerületi és a helyi vezetőséget, amely ennek az évnek a végén válik esedékessé.

Nőszövetségi bibliaórát tartunk minden hónap első szerdáján, ahová minden érdeklődőt szeretettel várunk. Ezen az alkalmon beszéljük meg a következő feladatainkat is.

Továbbiak

 

Kapcsolat

93acb3b26daca8aabcbbac82bac1b0678fb0bda8bba8b38167797f8077679ba8bba8736792b6aabab067bcbbaaa867787c7583a9b96776859bacb3acadb6b581676f7a7b70677a7f77747d787d83a9b96776858cb4a8b0b3816783a867afb9acad8469b4a8b0b3bbb681afb0bda8bba8b387b9acadbba8bba875afbc6985afb0bda8bba8b387b9acadbba8bba875afbc8376a8858376b785545183b7859bacb4b7b3b6b481679ba8bba8736792b6aabab067bcbbaaa867787c7583a9b96776859b6db6a8aabcbbac82bd6da8a8aabcbbac82b9b6bab067b0b4a8af6da8a8aabcbbac82c181679ba8bba873679ab6b4b6aec0b067896daca8aabcbbac82b3a867bcbbaaa8677c758376b785545183b78588c167acaec0af6da8a8aabcbbac82c1b26db6bcb4b382c1ba6daca8aabcbbac82ae67a9a8b5b2bac16da8a8aabcbbac82b4b3a8bac16da8a8aabcbbac82b4a8b08183a9b96776859ba8bba8b06799acadb6b9b46da8a8aabcbbac82bbbcba678caec0af6da8a8aabcbbac82c1b26db6bcb4b382c1ba6daca8aabcbbac82ae83a9b967768578787d777777777d74777777777777777774777b7a7b7f7d7879676f8cb9babbac6789a8b5b27083a9b967768578787e7b77777b7e747977787a797d7e7c676f969b9770 xzR4kJQ0coTGq57In12bn4ArEPgI1HFz caesar This page part is protected against spam bots and web crawlers. In order to be displayed you need to enable Javascript in your browser, and then reload the page.