Rám hárult az a nemes feladat, hogy a múlt héten tartott hitantáborunk délutáni programjáról beszámoljak.  Miután hétfőn beestünk a túráról a szálláshelyünkre, már mindannyian hullafáradtak voltunk, hiszen a „lájtos séta” körülbelül hét kilométerre rúgott, köszönhetően annak, hogy többször is eltévedtünk. Ezek után elfoglaltuk a szállást, no persze nem fegyverekkel, hiszen mégiscsak hittantáborban voltunk. Majd elmentünk ebédelni. Az ennivalót olyan jól porciózták, hogy a kicsiknek sok volt, a nagyoknak meg kevés... Épp ezért sorban hozták tányérjaikat asztalunkhoz a kisebbek. 

Ebéd után visszatértünk a szállásra és három csoportra osztódtunk: a disznó, a szamár és a csirke csoportra, majd a három csoport elment külön-külön ismerkedő játékot játszani. Ezután összegyűltünk a pavilonba, és megérkezett díszvendégünk, Little Joe az egyik ifis vezető személyében. Ennek a banditának az életén keresztül megtanultuk, hogy egyedül Krisztus az út Istenhez.  Ebből már ki is derülhet mindenki számára, hogy a héten a reformátori alapelveket vettük. Little Joe története után csoportokba rendeződtünk, szám szerint négybe. Ezekben a csoportokban beszéltük meg az elsőt: egyedül Krisztus. 

Másnap délután ebéd után szó szerint rohantunk a kalandparkba, ami a táborunk mellett helyezkedett el közvetlenül. A legjobb pálya a közvélemény szerint a csúszó pálya volt. Én először személy szerint nem élveztem, de aztán a végére belejöttem, a negyedik alkalommal már csak úgy suhantam a pályán...  Azután lejátszottuk a hittantábor házi focibajnokságának első meccseit.  Ezután már csak vacsora, egy esti áhítat, majd irány az ágy. 

Szerda ebéd után elmentünk túrázni és meglepő módon nem tévedtünk el. Lehet, hogy azért, mert Kíra vezetett minket, nem édesanya. Innen visszatértünk, és lejátszottuk a házibajnokság második fordulóját. Ezt nem részletezném, ugyanis kikaptunk. Este vacsora után jött a rutin, az esti áhítat, majd az éjszakai pihenés. 

Csütörtök délután először egy sorverseny volt, ami abból állt, hogy a focicsapatok és még akik nem fociztak egyenlően elosztva, különböző feladatokat oldottak meg. Volt olyan feladat, amiben kötélen kellett áttenni a társainkat, végül magunkat is átjuttatni. Volt, ahol bekötött szemű társunkat kellett egy bonyolult akadálypályán átvezetni, volt, ahol reklámot kellett egy megadott stílusban készíteni, azaz remekül szórakoztunk. A következő programpont egy icipicit furcsa volt, ugyanis a „szomszéd” tábor lakói kihívtak minket egy barátságos focimeccsre. Szegények. Annyira csúnyán elvesztették... A vége felé jobb volt nézni Matyi táncát, amit védőként unalmában járt, mint azt, hogy hogyan seprik el őket. Ennek ellenére „csak” 8-0 lett a végeredmény. A meccs után, amikor hazatértünk jött a döntő fordulója a házibajnokságnak. Fantasztikus volt. Mindenki rekedtre üvöltötte magát a nagy szurkolásban, és mellé még nagyon izgalmas meccseket láthattunk. Ezután volt az esti áhítat, ugyanis vacsorázni a meccsek előtt mentünk el, majd tábortűz, megható jelenetek, és éjfélig tartó beszélgetés következett. 

Péntek délután miután Zircen megebédeltünk, elmentünk egy kastélyba, ahol állatmúzeumot néztünk meg. Mindezen események után elmentünk fagyizni, ez volt a megkoronázása a tábornak. Innen már csak a hazamenetel volt soron... 

Otthon nagy szomorúsággal búcsúztunk el egymástól azzal az ígérettel, hogy majd itt és most találkozunk. A táborról még rengeteget lehetne írni a társasjátékokról, a frizbifociról, és a többi szabadidős elfoglaltságról is, de sajnos az már nem férne bele az időkeretbe. 

Szabó Benedek 7. osztály