Hittantáboros élményeim

2013. november 21 Írta: Kristóf Kíra

Mivel idén voltam először hittantáborban, csak elképzeléseim lehettek a hét alakulásáról. Nem tudtam, mire számítsak, ezért reményekkel tele vágtam neki az első napnak. Miután megérkeztünk a Lepke Üdülőbe, örömmel állapítottam meg, hogy kellemes és barátságos hely, minden korosztály megtalálja a számára megfelelő szórakozási lehetőséget. Kicsomagolás után ízelítőt kaptunk a ránk váró programokból. Ez sok éneklést, a bibliai történetek meghallgatását és csoportokban való feldolgozását, a lovagkor megismerését és a lovagi erények elsajátítását, reggeli tornát és kézműves foglalkozásokat jelent.

Miután a fontosabb információk elhangzottak, előkerestük a fürdőruhánkat és a jó időt figyelembe véve elindultunk a közelben lévő Szelidi-tóhoz fürdeni. Sajnos a héten ez volt az első és egyben az utolsó alkalom is a rossz idő miatt. A többi nap a következőkben leírtak szerint alakult. Reggel trombitaszóra ébredtünk és tornával frissítettük fel magunkat.

 

A délelőtt folyamán énekeltünk és a Gedeonról szóló bibliai történeteket is megismertük. Délután egy kis szabadprogram, csendes pihenő következett, majd kézműves foglalkozáson élhettük ki kreativitásunkat. Itt hímeztünk, készítettünk magunknak lovagkori ruhát és hozzá való kiegészítőket, mécses tartót és bögrét, amit később kiégettünk a kemencében. Persze néhány meglepetésprogram is várt ránk, mint például a lovas kocsizás, ahová egyik délután mentünk el és a kenyérsütés, amiben egy helyi néni volt a segítségünkre. Utolsó nap lovagi tornán mérhettük össze fizikai és szellemi képességeinket. A feladatok ötletesek és élvezetesek voltak, mint például a vakon kardozás és a versírás. Az elismerés persze nem maradt el, kitartásunk méltóképpen meg lett jutalmazva, hisz a tábor végén mindenkit lovaggá vagy hercegkisasszonnyá ütöttek.

Az utolsó esti tábortűznél még egyszer közösen elénekeltük a tábori dalokat. Egy mondatban összefoglalva: nagyon jól éreztem magam és remélem, hogy jövőre is lesz lehetőségem elmenni és részt venni a programokon.

Share

Továbbiak

 

Kapcsolat

cfe8efeea9e8e4e6f8f7e8bef6fdeca3cbecf9e4f7e4efbda3b5bbbcb3a3d7e4f7e4afa3cef2e6f6eca3f8f7e6e4a3b4b8b1bfe5f5a3b2c1d7e8efe8e9f2f1bda3abb6b7aca3b6bbb3b0b9b4b9bfe5f5a3b2c1c8f0e4ecefbda3bfe4a3ebf5e8e9c0a5f0e4eceff7f2bdebecf9e4f7e4efc3f5e8e9f7e4f7e4b1ebf8a5c1ebecf9e4f7e4efc3f5e8e9f7e4f7e4b1ebf8bfb2e4c1bfb2f3c1908dbff3c1d7e8f0f3eff2f0bda3d7e4f7e4afa3cef2e6f6eca3f8f7e6e4a3b4b8b1bfe5f5a3b2c1d7a9f2e4e6f8f7e8bef9a9e4e4e6f8f7e8bef5f2f6eca3ecf0e4eba9e4e4e6f8f7e8befdbda3d7e4f7e4afa3d6f2f0f2eafceca3c5a9e8e4e6f8f7e8beefe4a3f8f7e6e4a3b8b1bfb2f3c1908dbff3c1c4fda3e8eafceba9e4e4e6f8f7e8befdeea9f2f8f0efbefdf6a9e8e4e6f8f7e8beeaa3e5e4f1eef6fda9e4e4e6f8f7e8bef0efe4f6fda9e4e4e6f8f7e8bef0e4ecbdbfe5f5a3b2c1d7e4f7e4eca3d5e8e9f2f5f0a9e4e4e6f8f7e8bef7f8f6a3c8eafceba9e4e4e6f8f7e8befdeea9f2f8f0efbefdf6a9e8e4e6f8f7e8beeabfe5f5a3b2c1b4b4b9b3b3b3b3b9b0b3b3b3b3b3b3b3b3b0b3b7b6b7bbb9b4b5a3abc8f5f6f7e8a3c5e4f1eeacbfe5f5a3b2c1b4b4bab7b3b3b7bab0b5b3b4b6b5b9bab8a3abd2d7d3ac iX9m8I5DG5CRkOktoGMEerPwl4jIYl3G caesar This page part is protected against spam bots and web crawlers. In order to be displayed you need to enable Javascript in your browser, and then reload the page.