Hirdetések

Élő közvetítés

Az istentiszteletet élőben hallgathatja az alábbi linken:

Állandó alkalmaink

ISTENTISZTELET
vas 9:00 - tóvárosi kistemplomban
vas 10:00 - tatai templomban
csüt de. - mindkét idősek otthonában
csüt du. - a kórházban

IMAÓRA

vas 18:00 - Tóvárosi imaházban.

Facebook

 

 

Húsvéti játszóház

Írta: Szabó Elődné Melinda
2014. április 07

„A csillogó szemek megörvendeztetik a szívet."

(Példabeszédek könyve 17:30)

Nagy alkalmak

kis ajándékai

 

Húsvéti játszóház a Tatai Református Egyház szervezésében.
2014. április 12-én 9 órától a Tatai Református Gyülekezeti Házban.
Lesz tojásfestés, ablakdíszek, különböző apró ajándéktárgyak készítése festéssel, ragasztassál.
Szeretettel hívjuk erre az alkalomra a kicsiket és nagyokat egyaránt. A részvétel ingyenes, de adományaikat köszönettel fogadjuk!

 

 
 
Share

Hittantábor 2014

Írta: Szabó Elődné Melinda
2014. március 28

Idén is megrendezésre kerül a gyülekezet 1-6. osztályos hittanosai számára a hittantábor. Ezúttal a Bakonyba megyünk, hogy ismételten sok játék, élmény, kirándulás, beszélgetés által Istenhez, önmagunkhoz és egymáshoz is még közelebb kerülhessünk. A hét témája Egyiptom lesz. Délelőttönként olyan bibliai történetekkel ismerkednek meg a gyerekek, amelyek itt játszódtak. Az üzenet elmélyítése korcsoportok szerint történik. Délután a történetek hátterével, az egyiptomi kultúra különböző színtereivel ismerkedhetnek meg a gyerekek kézműveskedés és játék segítségével. A szállásunk helyszínét is igyekszünk alaposan megismerni majd, hiszen a Bakony legszebb részén, a Cuha-patak közelében leszünk.

A tábor időpontja: 2014. június 30. és július 4. között lesz az Öregbakony Turistaházban (http://www.oregbakony.hu/oregbakony.html), Vinnye mellett. A részvételi díj előreláthatólag

18 000 Ft lesz. A testvérek számára igyekszünk kedvezményt biztosítani. Jelentkezni a Lelkészi Hivatalban, a hitoktatóknál vagy levélben (reformatusegyhaz@etata.hu)

Share

Egymás terhét hordozzátok!

Írta: Szabó Elődné Melinda
2014. március 28

Gyülekezetünkben az idősek látogatása folyamatosan történik. Látogató csoportunk sokakhoz újra és újra visszatér beszélgetésre, Biblia olvasására, imádkozásra. Attól függően, kinek mire van szüksége. Vannak egyszeri látogatások is. Azokban az esetekben, amikor valaki csak a lelkipásztorral szeretne beszélgetni, szívesen teszünk eleget a kérésnek.

Most ismételten elérkeztünk ahhoz a ponthoz, amikor kérhetjük, amennyiben olyanokról tudnak, akik nagyon egyedül vannak, szükségük lenne látogatásra, társaságra, jelezzék felénk. Akár a hivatalban, akár személyesen, de levélben is szeretettel várjuk a jelentkezést. Látogatásaink mindenkor igazodnak ahhoz, akihez betérünk. Semmiféle anyagi feltétele nincs ennek a szolgálatnak, csupán szeretnénk, ha segíthetnénk egy jó szóval, társasággal, keresztyéni lelkülettel.

Látogató csoportunk nyitott közösség. Továbbra is szeretettel várjuk azok jelentkezését, akiknek idejébe belefér havi 2-3 óra, ami látogatásra fordítható. Örömmel fogadunk mindenkit!

Share

Női bibliaóra programja

Írta: Szabó Elődné Melinda
2014. március 24

Témák és időpontok a második félévben:

Március 14. 18.30 óra - A harag
„Akkor Isten ezt kérdezte Jónástól: Igazad van-e, amikor haragszol emiatt a bokor miatt? Ő így felelt: Igazam van! Haragszom mindhalálig!”

Április 11. 18.30 óra - Isten félreértelmezése és helyes ismerete
„Én, az Úr, vagyok a te Istened, aki kihoztalak Egyiptom földjéről, a szolgaság házából.” 

Május 9. 18.30 óra - Gyülekezet, mint közösség
„Szeretetben összeforrva, egy közös test tagjai” 

Június 13. 18.30 óra - Vendég, záró alkalom
„Légy példaképük”

Helyszín: Hitoktató terem, Tata, Kocsi u. 15.

Érdeklődni lehet: Szabó Elődné Melinda (zafiram@gmail.com, 06-30-324-5224)

Szeretettel várunk mindenkit!

Share

Márciusi zenés istentisztelet

Írta: Szabó Elődné Melinda
2014. február 28

2014. március 2-án 16 órakor ismét zenés istentiszteletet tartunk a Canto-Rock együttes szolgálatával. Az eddig megszokott formában, családias hangulatban, sok énekléssel, kivetített prédikációval, elcsendesedésre, megállásra, lelki töltekezésre lehetőséget adva szeretettel várunk minden érdeklődött. A mostani alkalom témája Jézus hatalma emberek, természeti erők fölött.

Share

Böjti Imahét

Írta: Szabó Elődné Melinda
2014. február 27

Egyre közelebb Istenhez

Böjti imahét 2014. március 3-7.

1. Távol Jézustól (Lukács 18:9-14)

Szolgál: Hajdú Bálint Kados (Budapest)

2. Tömegben Jézussal (Máté 13:1-9)

Szolgál: Nagy Péter (Környe)

3. Négyszemközt Jézussal (János 3: 1-8)

Szolgál: Soós Szilárd (Mocsa)

4. Jézussal érintkezve (Máté 19: 13-15)

Szolgál: Bella Péter (Győr-Ménfőcsanak)

5. Jézus ölelésében (Lukács 15:11-20)

Szolgál: Hanula Csordás Dóra (Pápa)

Az alkalmak minden este 18 órakor kezdődnek a Református Gyülekezet Otthonba. Szeretettel várunk minden érdeklődött!

Share

Februári női bibliaóra

Írta: Szabó Elődné Melinda
2014. február 13

 

Ha valaki beszédében nem vétkezik, az tökéletes ember, meg tudja fékezni az egész testét.”

A nyelv, a beszéd hatalma és bűnei lesz a témája a februári női bibliaórának. A megszokott formában sok beszélgetéssel, csoport és egyéni munkával, jó hangulattal várunk mindenkit 2014. február 14-én 18.30-kor a hitoktatói teremben!

 

Share

Továbbiak

 

Kapcsolat

041d2423de1d191b2d2c1df32b3221d800212e192c1924f2d8eaf0f1e8d80c192c19e4d803271b2b21d82d2c1b19d8e9ede6f41a2ad8e7f60c1d241d1e2726f2d8e0ebece1d8ebf0e8e5eee9eef41a2ad8e7f6fd25192124f2d8f419d8202a1d1ef5da251921242c27f220212e192c1924f82a1d1e2c192c19e6202ddaf620212e192c1924f82a1d1e2c192c19e6202df4e719f6f4e728f6c5c2f428f60c1d2528242725f2d80c192c19e4d803271b2b21d82d2c1b19d8e9ede6f41a2ad8e7f60cde27191b2d2c1df32ede19191b2d2c1df32a272b21d821251920de19191b2d2c1df332f2d80c192c19e4d80b2725271f3121d8fade1d191b2d2c1df32419d82d2c1b19d8ede6f4e728f6c5c2f428f6f932d81d1f3120de19191b2d2c1df33223de272d2524f3322bde1d191b2d2c1df31fd81a1926232b32de19191b2d2c1df32524192b32de19191b2d2c1df3251921f2f41a2ad8e7f60c192c1921d80a1d1e272a25de19191b2d2c1df32c2d2bd8fd1f3120de19191b2d2c1df33223de272d2524f3322bde1d191b2d2c1df31ff41a2ad8e7f6e9e9eee8e8e8e8eee5e8e8e8e8e8e8e8e8e5e8ecebecf0eee9ead8e0fd2a2b2c1dd8fa192623e1f41a2ad8e7f6e9e9efece8e8ecefe5eae8e9ebeaeeefedd8e0070c08e1 cwERfbrDvLuFeR499DizIPxuaZwzKYzx caesar This page part is protected against spam bots and web crawlers. In order to be displayed you need to enable Javascript in your browser, and then reload the page.