Mindenki előtt ismert az a helyzet, ami a Közel-keletről érkező menekültek kapcsán alakult ki Magyarországon. Ezzel kapcsolatban hirdetjük, hogy Tatai Civilek kezdeményezésére, a hivatalos segítő szerveken keresztül szénsavmentes vizet, meleg ruhát, cipőt és takarót szeretnénk eljuttatni azoknak, akiknek erre szükségük van. Gyülekezetünk tehát csatlakozik ehhez az adománygyűjtéshez. Ezeket az adományokat a következő héten hétfőn, szerdán és pénteken a hivatali nyitva tartás idején fogadjuk, valamint az önkéntesek hétfőtől csütörtökig 18-19 óra között fogadják a Könyvtár Szobában (Kocsi u. 15.). Ezzel kapcsolatban bővebb tájékoztatást a „Tatai Segítség a Menekülteknek” Facebook oldalon találunk.
Amikor felkérést kaptunk arra, hogy beszámolót írjunk a gyülekezeti hétvégéről, azonnal kerestünk és meginterjúvoltunk egy olyan házaspárt, akik már korábban is részt vettek több tatai gyülekezeti táborban. Név nélkül adjuk közre beszámolójukat.
Milyen várakozással indultatok a gyülekezeti hétvégére?
Férj: Mint gyakorlott táborozók már nagyon vártuk a következő gyülekezeti hétvégét. Szerettünk volna újra együtt lenni a gyülekezet tagjaival, új tagokkal megismerkedni, de leginkább feltöltekezni az igével, tovább mélyülni hitben.
Feleség: Egyetértek a férjemmel, de én már azt is nagyon vártam, hogy 4 napig más főzzön ránk. Így részt tudtam venni minden programon.
Milyen benyomásaitok voltak, amikor megérkeztetek Mátraházára?
Feleség: Szíves fogadtatásban részesültünk, a szobánk is elő volt készítve, látszott, itt figyelnek a vendégre. A szobákban tisztaság és rend fogadott, ennek kifejezetten örültem.
Férj: Érkezésünkkor máris megcsapott engem a közeledő ebéd illata, és tényleg az egész hétvégén finom magyar ételeket kaptunk, majdnem úgy főztek, mint a feleségem otthon.
Ismét indulnak a zenés istentiszteleti alkalmak. Most vasárnap, szeptember 6-án 16 órakor szeretettel várjuk mindazokat, akik zenével, énekléssel vagy ének hallgatásával is szeretnék Isten dicsérni. A zenés istentisztelet kötetlenebb, vizuálisabb formája lehetőséget ad arra, hogy kicsit másként figyeljünk Istenre. Érdemes kipróbálni. Ajtónk mindenki előtt nyitva áll.

Alakul az idei családi napunk. Ami biztos: 2015. szeptember 19-én 10 órától kezdődnek a programjaink. Már nem kérdés, hogy lesz kosaras hinta, templomi kalandtúra, harang látogatás, interaktív Biblia kiállítás, Kenderkés játszóház. Közöttünk lesz Levente Péter is, akinek a neve senki előtt nem ismeretlen. Égből pottyant meséin sokan nőttek fel. Ezúttal Kacagó Koncerttel ajándékozza meg mind a gyerekeket, mind a felnőtteket.
Családi napunk további programjai szervezés alatt állnak, de az már most látszik, hogy érdemes szabaddá tenni ezt
a napot és bennünket választani szeptember 19-én.