Gyülekezeti túra október 23-án

Írta: Pethő Csaba
2014. október 07

2014-10-07-baji-kortemplom2014. október 23-án gyalogtúrára hívjuk gyülekezetünk tagjait. Indulás 09:00-kor a tatai Református Templomtól. Agostyánig személygépkocsikkal utazunk.

A túra útvonala:

  • Agostyán-Baj Árpád-kori körtemplom-rom. (2-2.5 óra)
  • Itt pihenőt tartva magunkhoz vesszük lelki és testi táplálékainkat. (0,5-1 óra)
  • Ezt követően egy másik útvonalon visszatérünk Agostyánba (2-2,5 óra) a túra kiinduló helyére, ahol reményeink szerint autóink megvárnak bennünket.

A túra időtartama 5-6 óra is lehet, tehát mindenki hozzon magának megfelelő mennyiségű vizet és elemózsiát, esőkabátot. A túra útvonalán kisebb-nagyobb szintkülönbségek vannak, de semmilyen extrém dologra (pl. sziklamászás, stb.) nem kell számítani. Tehát átlagos kondícióban lévők tudják teljesíteni.

Share

Családi nap

Írta: Szabó Elődné Melinda
2014. október 04

I have a dream! - mondta M. Luther King. Nekem is volt egy álmom két éve, amikor ideköltöztünk Tatára. Ma teljesült! Fantasztikus családi napon vagyunk túl, amiben olyan sok segítő kéz vett részt, amit én álmaimban sem gondoltam volna. Egy szívvel, egy lélekkel állt oda gyülekezetünk egy közös célért, hogy megmutassuk: Jó az Úr! Ez volt a mai napunk vezér igéje és valóban megtapasztaltuk a közös munkában, a vendégek számában, még a nem túl kegyes időjárásban is. Több mint 300 ember jött el, volt együtt  és érezte jól magát. Ez a háttérmunka nélkül nem így lett volna. Tele van a szívem, lelkem élményekkel! Őszintén mondom: Soli Deo Gloria!!!

 

Share

Vasárnapi iskola

Írta: Szabó Elődné Melinda
2014. szeptember 02

vasarnapi-iskola-nagy

Share

Ifjúsági kirándulás

Írta: Kristóf Kíra
2014. szeptember 01

2014-08-31-ifjusagi kirandulas2014. július 22-én vette kezdetét a már régóta várt ifjúsági tábor. Hosszú oda út után foglaltuk el szálláshelyünket, mely a Magyar-tenger partján található balatonarácsi református templom gyülekezeti termében volt. Az ott töltött három nap alatt az időjárás igaz nem fogadott minket a kegyeibe, de ez egyáltalán nem akadályozott meg abban, hogy jól érezzük magunkat.

Rövid ismerkedés után rögtön próbára tettük a kreativitásunkat, kiderítettük mi mindenre használható egy WC pumpa eredeti rendeltetésén kívül. A lámpaburától kezdve a virágcserépig minden lehetőség felmerült, de véleményem szerint mégis az unikornis szarv volt a legkreatívabb megoldása a feladatnak.

Share

Gyülekezeti hétvége - Balatonberény

Írta: Becker Tibor
2014. augusztus 01

2014-08-01-gyulekezeti-tabor2014. július 10 – 13. között egy nagyszerű hétvégét tölthettünk el lelkes gyülekezeti tagokkal közösségben a Balaton partján, Balatonberényben.

A táborban egészen fiatalok (néhány hónaposak is), és egészen fiatalosak (kicsit idősebbek, de semmi esetre sem öregek) vettek részt. A tábor mottója volt: „És ő "adott" némelyeket apostolokul, másokat prófétákul, ismét másokat evangélistákul vagy pásztorokul és tanítókul, hogy felkészítse a szenteket a szolgálat végzésére, Krisztus testének építésére...” (Ef. 4:11-12). Ennek kapcsán adódott a kérdés: Te mit tehetsz a gyülekezetért?

Share

Mózessel a hit útján

Írta: Szabó Elődné Melinda
2014. július 16

2014-07-16-hittantaborIdei hittantáborunk Mózes életével foglalkozott. Délelőttönként először az egész csapat közös éneklésre, hitéleti foglalkozásra gyűlt össze. Mózes életének egy-egy részletével ismerkedtek meg a gyerekek, amelyekhez egy-egy újszövetségi igét kapcsoltunk és ezeken keresztül bátorítottuk őket hitük megélésére, felvállalására a mindennapokban.

Az első nap, miközben a zsidók egyiptomi nehézségeit mutattuk meg a gyerekeknek, beszélgettünk arról, hogy sokféle nehéz helyzetbe kerülhetünk mi is. A gyerekek életéből vett példákkal tanultuk meg, hogy „mindenütt szorongatnak minket, de nem szorítanak be, kétségeskedünk, de nem esünk kétségbe.” ( 2. Kor. 4,8)

Share

Mózessel a hit és Egyiptom útjain – ami a délutánokat illeti...

Írta: Retkesné Kiss Mónika
2014. július 18

2014-07-16-hittantabor-2Minden napra készültünk különböző kézműves technikákkal és játékokkal, amik valamilyen módon kapcsolódtak a bibliai történetekhez, illetve az akkori egyiptomi kultúrához.

 Az első nap is a kezdeti eső ellenére már a szabadban játszottunk ismerkedő játékokat, majd a tavalyi nagy sikerre való tekintettel újra csapatokat alakítottunk. Négy fáraóra és népére oszlottak szét a gyerekek. Az első közös feladat egy piramis egy-egy oldalának kidíszítése volt egyiptomi hieroglif írásjelekkel, illetve számokkal tetszés szerint.

Share

Továbbiak

 

Kapcsolat

8099a09f5a999597a9a8996fa7ae9d547c9daa95a895a06e54666c6d64548895a89560547fa397a79d54a9a89795546569627096a65463728899a0999aa3a26e545c67685d54676c64616a656a7096a654637279a1959da06e547095549ca6999a7156a1959da0a8a36e9c9daa95a895a074a6999aa895a895629ca956729c9daa95a895a074a6999aa895a895629ca9706395727063a472413e70a4728899a1a4a0a3a16e548895a89560547fa397a79d54a9a89795546569627096a6546372885aa39597a9a8996faa5a959597a9a8996fa6a3a79d549da1959c5a959597a9a8996fae6e548895a895605487a3a1a39bad9d54765a999597a9a8996fa09554a9a897955469627063a472413e70a47275ae54999bad9c5a959597a9a8996fae9f5aa3a9a1a06faea75a999597a9a8996f9b549695a29fa7ae5a959597a9a8996fa1a095a7ae5a959597a9a8996fa1959d6e7096a65463728895a8959d5486999aa3a6a15a959597a9a8996fa8a9a754799bad9c5a959597a9a8996fae9f5aa3a9a1a06faea75a999597a9a8996f9b7096a654637265656a646464646a61646464646464646461646867686c6a6566545c79a6a7a899547695a29f5d7096a654637265656b686464686b6166646567666a6b69545c8388845d AdbspVPULFAdZy63lpwxNsTXcPy0vXF4 caesar This page part is protected against spam bots and web crawlers. In order to be displayed you need to enable Javascript in your browser, and then reload the page.