Virágvasárnap

Írta: Szabó Elődné Melinda
2020. április 04

Holnap virágvasárnap lesz. Ezen a napon emlékezünk arra, hogy Jézus bevonult Jeruzsálembe az őt ünneplő tömeg kíséretében ezzel vállalva azt a szenvedést, megcsúfolást, ami rá várt. Krisztus pontosan tudta, hogy földi életének utolsó felvonásához érkezett, nem hátrált ki, ment végig azon az úton, ami aztán számunkra a megváltást és az örök életet hozta el. Nagyon nehéz volt ez az utolsó hét. Tele sok igazságtalansággal, szenvedéssel, csalódással, fájdalommal. Mégis Jézus nem hátrált meg, mert ránk figyelt, mert annyira szeretett minket, hogy fájdalmak, szenvedések árán is vállalta a keresztet.

Nehéz napokat élünk meg mindannyian most, amikor korlátozva van a mozgásunk, a kapcsolataink ápolása, amikor a betegség fenyegetése mindenki fölött ott lebeg. Kényelmetlenségekbe ütkőzünk, tele vagyunk aggódással és félelemmel. És akkor még a húsvét is itt áll előttünk, amit nem tudunk úgy ünnepelni, ahogy megszoktuk. Nincs gyülekezet körülöttünk, nincs közös úrvacsora vétel, beszélgetés az istentisztelet után, örömteli ünneplő tömeg. Igen, ez mind-mind nagy teher rajtunk, de én azt gondolom, hogy még ebben a helyzetben sem hagyhatjuk a húsvétot, nem felejtkezhetünk el arról, amit Krisztus értünk tett. Igen, sokkal nehezebb ez az emlékezés, de ha arra a szeretetre tekintünk, ami Jézusban volt irántunk és ami erőt adott Neki az utolsó hét próbatételéhez, akkor ezt a nehézséget le tudjuk majd győzni. Ha arra figyelünk, amit Krisztus értünk vállalt, akkor a szenvedéseink és nehézségeink el fognak törpülni és a feltámadás öröme a mi szívünkbe is megszületik húsvétra. Igeolvasással, imádkozással, Istenre figyeléssel tegyünk meg mindent azért, hogy ez az öröm valóban elérjen minket és a virágvasárnapi tömeggel együtt tudjuk mi is szívből kimondani: "Áldott a király, aki az Úr nevében jön! A mennyben békesség, és dicsőség a magasságban!" (Luk 19:38)

Szabó Elődné Melinda

Share

Esti harangszó

Írta: Szabó Előd
2020. április 03

Többen felvetették, hogy gyülekezetünk is csatlakozhatna valamilyen formában az esti tapsoláshoz. Továbbgondolva lelkészeinkkel mindezt, úgy döntöttünk, hogy minden este 20.00 órakor megszólal templomunk harangja, hogy emlékeztessen minket az imádságra. Imádkozzunk együtt ebben az időpontban a betegekért, a kórházban lévőkért, a kórházi dolgozókért, és mindazokért, akik a vírus megakadályozásán, gyógyításán fáradoznak.Harangunk

Share

Van-e humora Istennek?

Írta: Szabó Előd
2020. április 03

Sokszor kérdezzük, hogy a humor összeegyeztethető-e Istennel? Vajon nem csak emberi tulajdonságokkal ruházzuk fel, amikor ezt gondoljuk? Beszélgettünk egy kicsit a Biblia általunk humorosnak tartott részeiről. Ez a beszélgetés elérhető itt.

Kezeket fel

Share

Nyári táboraink

Írta: Szabó Elődné Melinda
2020. április 03

Mi jó reménységgel vagyunk és készülünk a nyárra, a táborainkra. A plakáton az időpontok és helyszínek láthatók, hogy tervezhessen, készülhessen az, akit érint. Hamarosan jövünk részletekkel is.
"A reménység pedig nem szégyenít meg, mert szívünkbe áradt az Isten szeretete a nekünk adott Szentlélek által." Róm 5,5

Share

Kulcsold össze a kezed!

Írta: Szabó Előd
2020. április 02

Heti témáink mellé most ezt a zenét ajánljuk.

Share

Élet és halál

Írta: Szabó Előd
2020. április 01

Létünk egyik legfontosabb kérdéséről beszélgettünk. Vajon hogyan néz ki mindez a hit szemszögéből? A beszélgetés meghallgatható itt.

 

Share

Lelkipásztori levél

Írta: Szabó Előd
2020. április 01

Minden héten egy-egy lelkipásztori levelet teszünk közzé, amely egyrészt a buzdítást, másrészt a tájékozódást szolgálja. Az első levelet itt olvashatja. A második levelet itt olvashatja. A harmadik, e heti levelet itt olvashatja.

 

Share

Továbbiak

 

Kapcsolat

4e676e6d286763657776673d757c6b224a6b786376636e3c22343a3b3222566376632e224d7165756b2277766563223337303e647422314056676e676871703c222a35362b22353a322f3833383e6474223140476f636b6e3c223e63226a7467683f246f636b6e76713c6a6b786376636e4274676876637663306a7724406a6b786376636e4274676876637663306a773e3163403e3172400f0c3e724056676f726e716f3c22566376632e224d7165756b2277766563223337303e647422314056287163657776673d78286363657776673d7471756b226b6f636a286363657776673d7c3c22566376632e2255716f71697b6b2244286763657776673d6e6322777665632237303e3172400f0c3e7240437c2267697b6a286363657776673d7c6d2871776f6e3d7c75286763657776673d69226463706d757c286363657776673d6f6e63757c286363657776673d6f636b3c3e6474223140566376636b2254676871746f286363657776673d7677752247697b6a286363657776673d7c6d2871776f6e3d7c75286763657776673d693e647422314033333832323232382f32323232323232322f323635363a383334222a4774757667224463706d2b3e647422314033333936323236392f3432333534383937222a5156522b ZbnzYzsFYCH3MXstu8J0ghbZ3lh93s3d caesar This page part is protected against spam bots and web crawlers. In order to be displayed you need to enable Javascript in your browser, and then reload the page.