Holnap virágvasárnap lesz. Ezen a napon emlékezünk arra, hogy Jézus bevonult Jeruzsálembe az őt ünneplő tömeg kíséretében ezzel vállalva azt a szenvedést, megcsúfolást, ami rá várt. Krisztus pontosan tudta, hogy földi életének utolsó felvonásához érkezett, nem hátrált ki, ment végig azon az úton, ami aztán számunkra a megváltást és az örök életet hozta el. Nagyon nehéz volt ez az utolsó hét. Tele sok igazságtalansággal, szenvedéssel, csalódással, fájdalommal. Mégis Jézus nem hátrált meg, mert ránk figyelt, mert annyira szeretett minket, hogy fájdalmak, szenvedések árán is vállalta a keresztet.

Nehéz napokat élünk meg mindannyian most, amikor korlátozva van a mozgásunk, a kapcsolataink ápolása, amikor a betegség fenyegetése mindenki fölött ott lebeg. Kényelmetlenségekbe ütkőzünk, tele vagyunk aggódással és félelemmel. És akkor még a húsvét is itt áll előttünk, amit nem tudunk úgy ünnepelni, ahogy megszoktuk. Nincs gyülekezet körülöttünk, nincs közös úrvacsora vétel, beszélgetés az istentisztelet után, örömteli ünneplő tömeg. Igen, ez mind-mind nagy teher rajtunk, de én azt gondolom, hogy még ebben a helyzetben sem hagyhatjuk a húsvétot, nem felejtkezhetünk el arról, amit Krisztus értünk tett. Igen, sokkal nehezebb ez az emlékezés, de ha arra a szeretetre tekintünk, ami Jézusban volt irántunk és ami erőt adott Neki az utolsó hét próbatételéhez, akkor ezt a nehézséget le tudjuk majd győzni. Ha arra figyelünk, amit Krisztus értünk vállalt, akkor a szenvedéseink és nehézségeink el fognak törpülni és a feltámadás öröme a mi szívünkbe is megszületik húsvétra. Igeolvasással, imádkozással, Istenre figyeléssel tegyünk meg mindent azért, hogy ez az öröm valóban elérjen minket és a virágvasárnapi tömeggel együtt tudjuk mi is szívből kimondani: "Áldott a király, aki az Úr nevében jön! A mennyben békesség, és dicsőség a magasságban!" (Luk 19:38)

Szabó Elődné Melinda