Segítség - imádság Ukrajnáért
Bizonyára mindenki értesült a híradásokban arról, hogy 2022. február 24-én hajnalban Oroszország támadást indított Ukrajna ellen, így hazánk szomszédságában harcok dúlnak, emberéletek kerültek veszélybe. Az ukrajnai háborúval kapcsolatban hallgasson meg a gyülekezet most egy hosszabb hirdetést.
„Fordulj hozzánk, Uram! Meddig késel? Könyörülj szolgáidon!” (Zsoltárok 90,13) A zsoltáros imádságába kapcsolódva könyörgünk a mostani válsághelyzetben minden szenvedőért, menekültért, kárpátaljai testvéreinkért, és imádságos szívvel ajánljuk fel segítségünket a Református Szeretetszolgálat koordinálásán keresztül. Az országos egyház kérése, hogy minden segíteni szándékozó testvér az országos egyház által összehangolt módon nyújtson segítséget, lehetőségei szerint. Az egyházvezetők tartják egymással a kapcsolatot, és azonnal értesítést adnak, ha újabb lépésre, segítségre, egyeztetésre lesz szükség. Ne felejtkezzünk el egymásról, az imádság erejéről, és arról sem, hogy Isten a történelem Ura, aki soha nem hagy el bennünket, még akkor sem, ha éppen elhagyatottnak látszunk.
A Magyarországi Református Egyház szeretetszolgálatán keresztül élelmiszerszállítmánnyal és adománygyűjtéssel is segíti az ukrajnai háborútól szenvedőket. A 1358-as adományvonal tárcsázásával hívásonként 500 forinttal lehet hozzájárulni a humanitárius munkához, de az interneten is van lehetőség adakozni az adomany.jobbadni.hu oldalon keresztül. Azok, akik közvetlen utalással segítenének, a CIB Banknál vezetett folyószámlára küldhetnek felajánlást: CIB 10702019-85008898-51100005 (A közlemény rovatba kérik beírni: Nemzeti Összefogás). Hordozzuk imádságban a fegyveres konfliktustól szenvedőket, és adjanak nekünk erőt és vigasztalást Jézus Krisztus szavai: „…én veletek vagyok minden napon a világ végezetéig!” (Máté 28,20)
Imádkozzunk!
Feltámadott Urunk!
Add nekünk szabadító hatalmad bizonyosságát!
Köszönjük, hogy Te ott vagy életünk hajójában, és mi magunkkal vihetünk Téged, mint viharokat lecsendesítő Urat, aki nem engeded, hogy elvesszünk.
Közbenjáró könyörgést mondunk kárpátaljai testvéreinkért, minden háborúságot szenvedőért; azokért, akiknek menekülniük kell otthonaikból! Adj bölcsességet a világ vezetőinek!
Könyörülj rajtunk, hadd legyünk békességed és segítő szereteted eszközei!
Áldott légy azért, hogy Te nem terhelsz bennünket erőnk felett, és megoldást ajándékozol, hiszen a Te békességed minden gyarló emberi értelmet és önzést meghalad, mígnem győzelemre jut.
Áldott légy azért a bizonyosságért, hogy hitben már miénk a maradéktalan, örök, boldog megoldás is, megváltó szereteted által!
Segíts mindenkor Terád tekintenünk, Feltámadott Urunk, hogy el ne csüggedjünk, a hitből fakadó cselekvésben meg ne fáradjunk, a reménységben meg ne fogyatkozzunk!
Tudjuk, Urunk, hogy Te már meg is hallgattál minket!
Ámen.
Magyar Kultúra Napja a Kenderkével
„A kultúra forrása – az istenadta nép és az előkelők találkozásainak tükrében” címmel tartanak eleven tárlatot a tatai művészek az Esterházy Kastélyban a Kenderke Református Alapfokú Művészeti Iskola tanárainak közös rendezésében. A magyar kultúra napja alkalmából Tata városa idén is felkérte Egyházközségünk iskoláját, hogy rendezze meg a szokásos városi rendezvényt. Erre hívjuk és várjuk minden kedves testvérünket, január 21.-én pénteken a tatai Esterházy Kastélyba. 6 turnusban lesznek az előadások, melyre jegyek a Városkapu Zrt.-nél szerezhetők be 2500 Ft-os egységáron, amely összeggel iskolánk egyesületét fogják támogatni. Bővebb információért olvassák el ezt az írást, vagy nézzék meg ezt a videót. Várunk mindenkit nagy tisztelettel és szeretettel erre a lehetőségre!
Házasrandi
Amennyiben az egészségügyi szabályok megengedik, ismét elindítjuk házasságmegőrző sorozatunkat, melyre sok szeretettel hívjuk és várjuk a gyülekezetünkben élő házaspárokat!
Célunk a házasságok gondozása, építése, felfrissítése.
A résztvevő házaspároknak minden alkalommal lehetőségük nyílik a házasság egy-egy fontos kérdéskörét Isten igéje mentén körbejárni, majd a témát kettesben egy finom desszert mellett megbeszélni, feldolgozni. Szeretnénk mindehhez meghitt, hangulatos légkört teremteni. Az alkalmakat hét héten át, szombat esténként rendezzük meg 18.30-tól kb. 20.30-ig. Az időpontok tehát: 2021. február 26. március 5, március 12, március 26. április 2, április 9, április 16.
A sorozat vezetője: Nagy Krisztina lelkipásztor.
Helyszín: Tata, Kocsi utca 15. Református Egyházközség gyülekezeti terme.
A helyi adottságokból kiindulva 10 házaspár részvételére van lehetőség. A részvétel előzetes regisztrációhoz kötött, a jelentkezési lap elérhető az alábbi linken: https://forms.gle/rLMSg6DLSHgk7fnk7
Jelentkezési határidő: 2022. február 20.
A sorozat részvételi díja páronként 5000 + 5000 forint, melynek első részét a jelentkezéskor kérjük befizetni, a második részét pedig adományként várjuk majd a sorozat végén. Befizetésre a lelkészi hivatalban hivatali időben vagy az istentiszteleteket követően, szükség esetén időpont-egyeztetés után személyesen van lehetőség.
További információkkal szívesen állnak rendelkezésre:
Nagy Krisztina személyesen, vagy e-mailen: nagykrisztitata@gmail.com
Fábián Dénes és Jutka tel: 30/568 00 58
Szécsi Sanyi és Zsuzsi tel: 70/679 14 20
"Seregek Istene, újíts meg bennünket!" Zsolt 80,8