Nagyszombati imaséta
Az imaséta különleges és egyre népszerűbb formája a vezetett imádságoknak. Gyülekezeti táborokban, csendesnapokon már többször élhettük meg az élő Istennel való kapcsolatot, beszélgetést imasétákon keresztül. A résztvevők az állomásokon igék, idézetek, egyszerű, de mély gyakorlatok segítségével merülhetnek el az imádságban. A gyakorlat során interaktív módon szemlélődhetünk az Ige körül és élhetjük át több érzékszervünk bevonásával, az Istennel való elmélyült beszélgetés örömét. Az állomások a padsorokban vannak elhelyezve, itt a megadott szövegek elolvasása, feladatok elvégzése után lehet egyik sorból a másikba haladni, annyi időt hagyva az imádságra, amennyi csak jólesik. Az imaséta témája a Nagyhét és annak érzései. Jézussal sokan kerülnek kapcsolatba a virágvasárnaptól húsvétig tartó napokban, rengeteg érzés jelenik meg az evangéliumokban. Ezeket az érzéseket megragadva haladhatunk mi magunk is a Megváltó mellett, az Ő vezetésében, hogy a Húsvéti csoda öröme valósággá legyen az életünkben.
Egy-két hasznos tanács:
- Reggel 9-től délután 6-ig lesz lehetőséged használni az imasétát
- Ha szeretnél lelkileg felöltődni, csendben készülni Húsvét valódi lényegére, próbáld ki az imasétát, akkor is, ha még nem volt benne részed
- Az imaséta egyéni lelki gyakorlat, így egyedül kell végig menned az állomásokon. A templomban azonban egyszerre kettő imaséta lesz felállítva párhuzamosan, így hozhatsz magaddal mást is, aki szintén kipróbálhatja
- Minden állomáson egy-egy igét, imatémát és interaktív feladatot találsz, amelyek segítenek abban, hogy minél inkább elmélyülhess az imádságban
- Ha valaki a következő állomásodon még nem végzett, várd meg, csak akkor menj oda, ha már nincs ott senki!
- Ne akarj gyorsan túllenni rajta – annyit viszel el, amennyit beleteszel!
Intézményvezetői pályázat
A Tatai Református Egyházközség Presbitériuma, mint fenntartó, pályázatot hirdet a Launai Miklós Református Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola és Művészeti Szakgimnázium igazgatói munkakörének betöltésére.
Gyülekezetünk fenntartásáról
Február 8-án tartotta egyházközségünk presbitériuma azt az ülését, amelyen elfogadtuk a 2023-as esztendőre szóló költségvetést is. Költségvetésünkben a megemelkedett rezsiköltségek, és a folyamatos drágulás miatt hiány mutatkozik. Tudjuk, hogy a közvéleménynek van olyan gondolata, hogy az egyházak állami pénzekből tartják fenn magukat, de az egyes egyházközségek, így a Tatai Református Egyházközség sem kap egyetlen Forint működési támogatást sem. Emiatt azokra az adományokra tudunk csak támaszkodni, amit gyülekezeti tagjaink, illetve a református egyházközséget támogatók adnak össze. Hálásak vagyunk Istennek, hogy a tavalyi esztendőben beérkezett adományok elegendőek voltak arra, hogy valamennyi kifizetési kötelességünknek eleget tegyünk. Köszönjük szépen a 2022-ben beérkezett adományokat!
Nagy szeretettel kérjük, hogy akit a mi Istenünk arra indít, hogy adakozzon a gyülekezet szükségleteire, az tegye ezt meg. Ennek a költségvetésben is megjelölt lehetőségei a következők. Egyházfenntartói Járulékot, valamint a nem rendkívüli perselypénzeinket arra a célra adjuk, hogy az ingatlanjainkat fenn tudjuk tartani, hogy a rezsiköltségeket ki tudjuk fizetni, és a lelkészek fizetését rendezni tudjuk. Isten dicsőségére szánt adományt akkor fizetünk be, hogyha az életünkben olyan esemény történt, amiért különösen is hálásak vagyunk a Mindenhatónak. Gyermekünk, unokánk, dédunokánk született, Isten valamilyen betegségből meggyógyított minket, kórházból kikerülhettünk, vagy éppen sikerült egy vizsgánk, vagy a mi Urunk valamilyen különleges ajándékot adott nekünk. A céladományokat pedig mindig valamilyen konkrét esemény megvalósítására, vagy éppen személyek, intézmények támogatására fordítjuk. Kérjük tehát, hogy gyülekezetünk életét, a szolgálatok ellátását, épületeink fenntartását adományaikkal támogassák!