Hirdetések 2019.04.07

logo

Virágvasárnapi perselyadomány

Az adakozáshoz kapcsolódóan hirdetjük Egyházkerületünk felhívására a következőket. „Mindannyiunk számára emlékezetes, hogy 2018. november 30-án elektromos zárlat miatt, teljesen leégett a nágocsi Árvácska Anya- és Csecsemőotthon új épületszárnya. Istennek hála emberéletben nem esett kár, a szolgálat azóta csökkentett létszámmal, de újraindulhatott, valamint az újjáépítés is megkezdődött. A Dunántúli Református Egyházkerület Esperes-Gondnoki Értekezlete a tűzesetet követő ülésén úgy döntött, hogy arra kéri a Dunántúli Református Egyházkerület gyülekezeteit, a 2019. évi virágvasárnapi perselyadományaikat ajánlják fel az Otthon újjáépítésre!” Készítsük így a jövő vasárnapra perselyadományunkat.

E heti gyülekezeti alkalmaink

Ránk következő pénteken, április 12-én, 18 órától tartjuk meg a női kör következő alkalmát az ifjúsági és közösségi térben. Hívjuk és várjuk rá nőtestvéreinket!
Vasárnap, április 14-én a 10 órás istentiszteleten lesz Szabó Beatrix, VI. éves hallgatónk vizsga istentisztelete. Ugyanezen az alkalmon kórusunk is szolgál majd. Készüljünk imádságos szívvel erre az istentiszteletünkre.

Böjti karikázó, jótékonysági koncert

Április 14-én, virágvasárnapon lesz, a most már hagyományosnak mondható böjti karikázó a Kossuth téren, a Kenderke és Pötörke néptánc műhelyek részvételével. Minden érdeklődőt szeretettel várunk. Ugyanezen a napon, április 14-én 16 órától a dadi katolikus templomban lesz egy jótékonysági koncert, amelyen egy sérült kislány gyógykezelésére gyűjtenek. Minden érdeklődőt és segíteni szándékozót várnak.

Adománygyűjtés az imaház felújítására

Hirdetjük, hogy egyházkerületi támogatással felújításra kerül majd a Gyülekezeti Otthon és az Imaház. Imaházunk épületével kapcsolatban megvalósulhat az az évtizedes álom, hogy egy kis harangtorony kerüljön az épületre, és a saját harang szava hívogassa istentiszteletre az embereket. Az Imaházban megújul a teljes nagyterem és a kisterem belső tere is. A felújítási munkák azonban 4 Millió Forinttal meghaladják majd a rendelkezésre álló keretet. A pénteki napig beérkezett adományok összege 3.040.000 Forint, vagyis a tervezett összeg 76%-a rendelkezésre áll. Isten áldása legyen a jókedvű adakozók életén! Mindazokat, akiket Isten erre indít, kérjük szeretettel, hogy támogassák a felújítás munkáját adománnyal! Ehhez a hirdetéshez kapcsolódóan hirdetjük, hogy április 28-tól nem az imaházban, hanem az evangélikus kistemplomban tartjuk meg alkalmainkat, egészen az imaház felújításának befejezéséig. Kérjük, hogy készüljünk így erre az időszakra.

Húsvéti élelmiszer adománygyűjtés

Talán emlékeznek még, Kedves Testvéreink, hogy tavaly tavasszal is gyűjtöttünk tartós élelmiszer adományt. Akkor az volt a fő célkitűzésünk, hogy helyben találjanak gazdát az adományok. A tatai iskolákkal együttműködve állítottunk össze egy listát, ahova az adományokat kézbesítettük. A személyes kézbesítés abban is megerősített minket, hogy az adományok jó helyre kerültek, valóban rászorulókat segítettünk vele. Istennek legyen hála az adományokért! A mostani gyűjtés során összegyűlt adományokat húsvét után szeretnénk kézbesíteni, ezért kérjük Kedves Testvéreinket, hogy április 28-a, vasárnapig hozzák el adományaikat vagy a templomba, vagy az imaházba, vagy a lelkészi hivatalba. Az adományokhoz dobozt most is biztosít a Református Szeretetszolgálat. A kijáratnál és a szeretetpersely mellett elhelyezett cetlik segítséget nyújtanak abban, hogy mit érdemes a dobozba tenni. Ha túl nagy teher egy egész doboz megtöltése, akkor természetesen szívesen veszünk kisebb adományokat is, amiből mi állítunk össze teljes dobozokat. Ha a bevásárlás okoz nehézséget valakinek, akkor egy borítékban a szeretetperselybe dobott adományból gyülekezetünk szolgáló tagjai megoldják a bevásárlást és összeállítunk egy adomány dobozt. Ez esetben kérjük, hogy írják rá a borítékra, hogy élelmiszer adományra.

Szeretetpersely

Az idei évben is gyűjtünk adományokat a nagyberegi, Kárpátalján található líceum támogatására. Ezeket a szeretetperselybe lehet bedobni, szintén április 28-ig. (Tóváros fehér, templom fekete persely) Az adományokat terveink szerint egy gyülekezeti küldöttség vinné el Kárpátaljára.

Köszönő levél

Gimnáziumunk Szülői Tanácsa levélben köszönte meg gyülekezetünknek, hogy adományukkal támogattuk a szülői bált, és ezzel hozzájárultunk a tornaterem berendezésének megvásárlásához!

Ünnepi adománygyűjtés

Az idei esztendőben is, a hagyományos módon gyűjtjük az ünnepi adományokat. Kérjük kedves testvéreinket, hogy akit körzetgondozóink nem érnek el, az erre a célra szánt adományukat a lelkészi hivatalban, vagy az imaházban fizessék be.

Halottunkat hirdetjük

Eltemettük Fritsch Istvánné Kovács Ilona asszonytestvérünket, aki 80 esztendőt élt és a Május 1. úton lakott. Ravatalánál Sámuel próféta 2. könyvének 22. részéből hangzott Isten bátorító üzenete: „A hűségeshez hűséges vagy, a feddhetetlen emberhez feddhetetlen vagy. Te vagy, Uram, a mécsesem, az Úr fénysugarat ad nekem a sötétségben.”

 
Az Úr Jézus Krisztus legyen a mi gyülekezetünk Őriző Pásztora!
--
www.reftata.hu | e-mail | Facebook
--