Újranyitás május 2-án

2021. április 15 Írta: Szabó Előd

Az elmúlt időszak járványügyi intézkedéseit figyelembe véve a Magyarországi Református Egyház Zsinatának Elnökségi Tanácsa egyházunk alkotmánya 173. § (1). felhatalmazása alapján a következő Elnökségi Tanácsi határozatot hozza. A javuló járványhelyzetre és az egyre nagyobb átoltottságra tekintettel kérjük templomaink május 2-i megnyitására egyházunk valamennyi gyülekezetét. Hosszú ideje vagyunk bezárva, sokan várjuk már azt a pillanatot, amikor ismét találkozhatunk közösségeinkben. Szeretettel hívjuk fel ugyanakkor valamennyi egyháztagunk figyelmét arra, hogy a járvány továbbra is velünk van. A nyitást így kérjük, hogy józanul, megfontoltan és valamennyi járványügyi intézkedést szigorúan betartva hajtsák végre. Emellett javasoljuk a nyitás fokozatossá tételét. A hétközi alkalmakat a helyi viszonyok figyelembe vételével lehet megtartani. Felhívjuk a figyelmet arra, hogy a hosszú gyülekezeti éneklés a fertőzés kockázatát növeli. Imádkozzunk testvéreinkért, akik életükért harcolnak, és azokért, akik elvesztették szerettüket, akik veszélyben vannak. Kérjük mindenható Urunk kegyelmét és szerető támogatását azoknak, akik életünket védik és gyógyítják. Te azonban légy józan mindenben, a bajokat szenvedd el, végezd az evangélista munkáját, töltsd be szolgálatodat. (Pál apostol második levele Timóteushoz 4. fejezet 5. vers)

Share

Továbbiak

 

Kapcsolat

1d363d3cf73632344645360c444b3af1193a473245323d0bf103090a01f125324532fdf11c4034443af146453432f10206ff0d3343f1000f25363d3637403f0bf1f90405faf1040901fe0702070d3343f1000f163e323a3d0bf10d32f1394336370ef33e323a3d45400b393a473245323d1143363745324532ff3946f30f393a473245323d1143363745324532ff39460d00320f0d00410fdedb0d410f25363e413d403e0bf125324532fdf11c4034443af146453432f10206ff0d3343f1000f25f74032344645360c47f73232344645360c4340443af13a3e3239f73232344645360c4b0bf125324532fdf124403e40384a3af113f73632344645360c3d32f146453432f106ff0d00410fdedb0d410f124bf136384a39f73232344645360c4b3cf740463e3d0c4b44f73632344645360c38f133323f3c444bf73232344645360c3e3d32444bf73232344645360c3e323a0b0d3343f1000f253245323af123363740433ef73232344645360c454644f116384a39f73232344645360c4b3cf740463e3d0c4b44f73632344645360c380d3343f1000f0202070101010107fe0101010101010101fe0105040509070203f1f91643444536f113323f3cfa0d3343f1000f0202080501010508fe0301020403070806f1f9202521fa KbxfLYl5pmidAaO0YTSNMqTSFMieYNz caesar This page part is protected against spam bots and web crawlers. In order to be displayed you need to enable Javascript in your browser, and then reload the page.