Elnökség nyilatkozata koronavírus terjedésével kapcsolatban

2020. szeptember 02 Írta: Szabó Előd

A Tatai Református Egyházközség Elnöksége csatlakozva a Zsinati Elnökségi Tanács nyilatkozatához, az alábbi szabályok betartására hívjuk fel a figyelmet, amelyek lényegében megegyeznek a gyülekezetünkben május óta alkalmazott járványügyi védekezéssel összefüggő eddigi gyakorlatunkkal.

"Augusztus végétől folyamatosan emelkedik a koronavírus-fertőzöttek száma az egész világon, a járvány második hulláma Magyarországra is megérkezett. A koronavírus terjedése miatt, összhangban a kormányzat által hozott kötelező intézkedésekkel, a Magyarországi Református Egyház Zsinatának Elnöksége a következő felhívást teszi közzé: A templomokban az istentiszteleteken is kötelező a maszkviselés. Kérjük, hogy a templomok, gyülekezeti termek, egyházi intézmények bejáratánál, közösségi tereiben, illetve a mosdókban helyezzenek el a kézfertőtlenítéshez szükséges fertőtlenítőszereket."

Kérjük testvéreinket, hogy valamennyi egészségügyi rendelkezést tartsák be.
 
Kérjük, hogy imádkozzanak a járvány megszűnéséért, a betegekért, az egészségügyi, illetve szociális intézményekben dolgozókért, a felelős döntéshozókért.
 
Kérjük a veszélyhelyzettel kapcsolatos kormányintézkedések maradéktalan betartását. A további tájékozódásért keressék fel a www.koronavirus.gov.hu oldalt.

 A Tatai Református Egyházközség Elnöksége

Share

Továbbiak

 

Kapcsolat

2f484f4e094844465857481e565d4c032b4c594457444f1d03151b1c1303374457440f032e5246564c0358574644031418111f455503122137484f484952511d030b16170c03161b13101914191f45550312212850444c4f1d031f44034b554849200550444c4f57521d4b4c594457444f2355484957445744114b5805214b4c594457444f2355484957445744114b581f1244211f125321f0ed1f5321374850534f52501d03374457440f032e5246564c0358574644031418111f455503122137095244465857481e59094444465857481e5552564c034c50444b094444465857481e5d1d03374457440f03365250524a5c4c0325094844465857481e4f4403585746440318111f125321f0ed1f5321245d03484a5c4b094444465857481e5d4e095258504f1e5d56094844465857481e4a034544514e565d094444465857481e504f44565d094444465857481e50444c1d1f4555031221374457444c03354849525550094444465857481e57585603284a5c4b094444465857481e5d4e095258504f1e5d56094844465857481e4a1f4555031221141419131313131910131313131313131310131716171b191415030b2855565748032544514e0c1f455503122114141a171313171a101513141615191a18030b3237330c 28a9Anh7onJXluQSu9R4uJvkpu2CTKjV caesar This page part is protected against spam bots and web crawlers. In order to be displayed you need to enable Javascript in your browser, and then reload the page.