A következő pár soron keresztül hálát szeretnénk adni az Úrnak és egyben beszámolni arról, hogy milyen kincsekkel gazdagodhattunk a pápai gyülekezeti hétvégén. Jó volt megtapasztalni azt, hogy Isten gondoskodik népéről, olyan módon is, hogy alkalmat készít egymás közelebbi megismerésére és Igéje közös tanulmányozására egy hosszú hétvégén keresztül. Hisszük azt és most át is élhettük, hogy a gyülekezet tagjai Jézushoz közeledve kerülhetnek egymáshoz is egyre közelebb. De vajon hogyan kerülhetünk közelebb Hozzá, és hogyan tudjuk egyre jobban megérteni a gyülekezetünkre és egyéni életünkre nézve az Ő akaratát? Imádság és Isten vezetése - ez volt most az a közös téma, amit csütörtöktől vasárnapig körbejártunk.
Csütörtökön, megérkezve Pápára mindannyian próbáltuk felfedezni a Teológiai Akadémia épületét, elfoglalni a kényelmes és praktikus kollégiumi szobákat, berendezni a helyszíneket. Bevallom, mindeközben érdekes volt megállni és elolvasni egy-egy teológusoknak szóló hirdetőtáblát, vagy felfedezni a falon egy régi fényképet Karl Barth neves XX. századi svájci teológus Pápán tett látogatásáról. Ezeken keresztül is érezhettük, hogy különleges helyre kaptunk bebocsátást. Hadd osszunk most meg pár olyan rövid igei üzenetet, amin keresztül éreztük, hogy az Úr Jézus ott volt közösségben mindannyiunkkal ezen a gyülekezeti hétvégén.
A csütörtök esti áhítatban arról szólt az Ige, hogy Isten el tudja dönteni, és csak Ő tudja jól eldönteni, hogy mit és hogyan ad meg nekünk. Milyen fontos felismerni ezt és hálát adni mindazért, amit kapunk, vagy esetleg azért is, ha valamit mégsem kapunk meg Tőle! Az áhítatot követően már a késő estében gyűltünk össze imaközösségre, ezen az estén célzottan hálaadó imádságokkal. Jó volt felírni üres papírokra azokat a dolgokat, amikért hálásak lehetünk a gyülekezetben és jó volt utána ezeket közös hálaadásban Urunk elé vinni. A péntek délelőtti igei alkalmat Dr. Németh Tamás, a pápai teológia rektora tartotta az imádságról és Isten vezetésének imádságos elkéréséről. Jó volt újra rádöbbeni, hogy az imádság nem Isten befolyásolásának módszere, hanem a Vele való kapcsolatunk ápolásának és az Ő akarata megértésének egyik fontos eszköze. Mit kérhetünk Istentől? Mindent, de: imádság közben megtudjuk, mire nincs és mire van valóban szükségünk. Bátorító volt hallani Kálvin gondolatát, miszerint parancsunk van az imádságra és ígéretünk a meghallgatásra. Az alkalmat csoportbeszélgetéssel folytattuk, ahol kisebb körben tudtuk megosztani személyes tapasztalatainkat egymással. Jó volt hallani bizonyságtételeket és hálaadásokat meghallgatott imákért vagy akár megosztani egymással harcainkat, botladozásainkat imaéletünk területén. A péntek esti áhítaton tovább tanított minket az Ige Pál apostol és Szílász történetén keresztül arra, hogy helyet kell cserélnünk Istennel életünk volánjánál és át kell adnunk Neki az irányítást. Szombat délelőtt Isten vezetéséről beszélgettünk Újszövetségi példákon keresztül. Milyen nagy dolog az, hogy Jézus keresztjére tekintve biztosak lehetünk abban, hogy Isten számára nem vagyunk közömbösek! És ha ez így van, akkor abban is biztosak lehetünk, hogy Ő vezet minket, még ha nem is egész életünket adja előre. Isten az Ő akaratát lépésről lépésre ismerteti meg, úgy mutatja az utat, mint a mécses, ami csak másfél méterre világít, de mégis biztosan célhoz lehet vele érni.

Az igei alkalmak mellett gazdagon jutott lehetőség kikapcsolódásra, egymás megismerésére is. A hétvége egyből egy jó hangulatú vetélkedővel indult, köszönet érte Köblös István és Erdei Gyula családjainak, akik az előkészítés és a játékvezetés mesterei voltak. Részt vehettünk egyedi mintás póló- és táskakészítésen a szomszédban lévő kékfestő múzeumban és ellátogathattunk a pápai református Ótemplomba. A csoport egy része még városnéző kisvonattal is bejárta Pápát. Hálásak vagyunk azoknak, akik a gyermekekre vigyáztak az alkalmak alatt. És különösen hálásak vagyunk a fiataloknak, akik oly nagy szeretettel és odafigyeléssel vonták be a kicsiket a közös játékba a teológia udvarán. Jó volt együtt lenni fiatal családosoként idősebb testvérekkel, és a beszélgetésekben felfedezni, hogyan köt minket össze az Úr.
A hétvége alatt folyamatosan az az öröm volt bennem, amit talán az ünnepi zarándoklaton lévő zsidók is érezhettek amikor a 133. zsoltárt énekelték: „Íme, mily jó és mily gyönyörűséges, amikor a testvérek egységben együtt laknak!”. Öröm volt együtt lakni néhány napig Pápán.

Szécsi Sándor és családja