Szeretethíd – Mozdulj, segíts, szeress!

2018. máj. 17 Írta: Köblös István

Szeretethid 2018 kicsi„Ne csak szóval szeressünk, hanem cselekedettel és valóságosan” (1Jn 3.18)

A Szeretethíd néven ismert Kárpát-medencei Református Önkéntes Napok olyan segítségnyújtó akció, mely mindenkit vár azért, hogy segítsenek a rászorulókon, tegyenek környezetükért, mindeközben pedig érezzék jól magukat.

Gyülekezetünk a tavalyi évhez hasonlóan május 25-26-án ismét csatlakozik a kezdeményezéshez.

Május 25-én, pénteken a két tatai idősek otthonának lakóit látogatjuk meg: zeneszóval, énekléssel, versekkel, beszélgetéssel szolgálva közöttük. Találkozó 14:30-kor a lelkészi hivatalnál, onnan egy rövid próba után közösen megyünk át 15 órára a Kocsi úti idősek otthonába, majd a Fényes fasori otthonba.

Május 26-án, szombaton templomunknak és környezetének takarítását, kertrendezését végezzük el. A közös szolgálatot 8 órakor kezdjük egy rövid áhitattal a gyülekezeti otthonban, majd több kisebb csoportban folytatjuk.

Szeretettel hívunk, várunk mindenkit. További információ és jelentkezés: szeretethid@reftata.hu

Share

Továbbiak

 

Kapcsolat

738c93924d8c888a9c9b8c629aa190476f909d889b88936147595f6057477b889b88534772968a9a90479c9b8a8847585c556389994756657b8c938c8d969561474f5a5b50475a5f57545d585d6389994756656c9488909361476388478f998c8d6449948890939b96618f909d889b889367998c8d9b889b88558f9c49658f909d889b889367998c8d9b889b88558f9c635688656356976534316397657b8c949793969461477b889b88534772968a9a90479c9b8a8847585c556389994756657b4d96888a9c9b8c629d4d88888a9c9b8c6299969a90479094888f4d88888a9c9b8c62a161477b889b8853477a9694968ea09047694d8c888a9c9b8c629388479c9b8a88475c5563569765343163976568a1478c8ea08f4d88888a9c9b8c62a1924d969c949362a19a4d8c888a9c9b8c628e47898895929aa14d88888a9c9b8c629493889aa14d88888a9c9b8c62948890616389994756657b889b889047798c8d9699944d88888a9c9b8c629b9c9a476c8ea08f4d88888a9c9b8c62a1924d969c949362a19a4d8c888a9c9b8c628e63899947566558585d575757575d54575757575757575754575b5a5b5f5d5859474f6c999a9b8c47698895925063899947566558585e5b57575b5e545957585a595d5e5c474f767b7750 NdC1KMpXOASgBXe4nBq79Or3dlT26mRT caesar This page part is protected against spam bots and web crawlers. In order to be displayed you need to enable Javascript in your browser, and then reload the page.