Környezeti szemléletformáló pályázatot nyert a Tatai Református Egyházközség

2018. március 17 Írta: Szabó Előd
A közelmúltban, a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium környezetvédelmi mikropályázatán, a szelektalok.hu oldal támogatásával közel hárommillió forintot nyert a Tatai Református Egyházközség. (pályázati azonosító: FM-LSZF/2017-01) A Tatai Református Egyházközség és annak presbitériuma, valamint tagjai már korábban is fontosnak tartották a bibliai teremtésvédelmet, a környezetvédelmet, s ezért is csatlakoztak az ökogyülekezeti mozgalomhoz. A most elnyert pályázat teljes egészében az egyházközség által fenntartott Hajnalcsillag Református Óvoda környezetvédelmi szemléletformáló programját segíti. A január végi ökonapon a négy csoport kisgyermekei találkozhattak Bolba anyóval, a bölcs bagollyal, aki a tiszta víz fontosságára tanította a kicsiket. A reggeli áhítatok alkalmával a kánai menyegző kapcsán hallhattak a tisztálkodás fontosságáról, valamint a jézusi csodatétel bibliai hátteréről. A kicsik tízórai keretében találkozhattak a „nulla hulladék” étkezéssel, amikor kukorica-keményítő alapú tányérjaikat és poharaikat is elfogyaszthatták a teljes kiőrlésű zsemlék és a biokertészeti zöldségek, krémek mellé. A pályázat következő napja március 28-a lesz, amikor az óvodások a „nulla hulladék” reggeli után szakemberek segítségével és útmutatásával komposztkast építenek. Délután pedig a LIM-LOM mesékből megismerkedhetnek a szelektív hulladékgyűjtés rejtelmeivel. Rásky Miklós
Share

Továbbiak

 

Kapcsolat

0d262d2ce7262224363526fc343b2ae1092a372235222dfbe1f3f9faf1e115223522ede10c3024342ae136352422e1f2f6effd2333e1f0ff15262d2627302ffbe1e9f4f5eae1f4f9f1eef7f2f7fd2333e1f0ff062e222a2dfbe1fd22e129332627fee32e222a2d3530fb292a372235222d0133262735223522ef2936e3ff292a372235222d0133262735223522ef2936fdf022fffdf031ffcecbfd31ff15262e312d302efbe115223522ede10c3024342ae136352422e1f2f6effd2333e1f0ff15e7302224363526fc37e7222224363526fc3330342ae12a2e2229e7222224363526fc3bfbe115223522ede114302e30283a2ae103e7262224363526fc2d22e136352422e1f6effdf031ffcecbfd31ff023be126283a29e7222224363526fc3b2ce730362e2dfc3b34e7262224363526fc28e123222f2c343be7222224363526fc2e2d22343be7222224363526fc2e222afbfd2333e1f0ff152235222ae113262730332ee7222224363526fc353634e106283a29e7222224363526fc3b2ce730362e2dfc3b34e7262224363526fc28fd2333e1f0fff2f2f7f1f1f1f1f7eef1f1f1f1f1f1f1f1eef1f5f4f5f9f7f2f3e1e90633343526e103222f2ceafd2333e1f0fff2f2f8f5f1f1f5f8eef3f1f2f4f3f7f8f6e1e9101511ea YiCr5WnMdc2XZ8xu8lOHcmVLkV2KH9Vq caesar This page part is protected against spam bots and web crawlers. In order to be displayed you need to enable Javascript in your browser, and then reload the page.