Alsós hittantábor - Tata

2017. máj. 03 Írta: Szabó Elődné Melinda

Kedves Szülők és gyerekek!

Szeretettel várunk benneteket az idei nyár alsósoknak szervezett napközis hittanos táborába. Ebben az évben Jónással hajózva utazunk a Biblia tájaira és idejébe. Sok játék, beszélgetés, éneklés, kiscsoportos foglalkozás várja majd a gyerekeket!

A tábor ideje 2017. június 26-30.

A tábor jellege: Napközis tábor, minden nap 8-16 óráig

A tábor helye: Tatai Református Gyülekezeti Otthon és környéke (Kocsi u. 15.)

A tábor díja: 12 000 Ft/fő , amely az étkezést (reggeli, meleg ebéd, uzsonna), a programok és az eszközök költségét tartalmazza. Amennyiben sikerül pályázaton támogatást kapni, akkor ez az összeg csökkenni fog. Erről csak majd a szülői értekezleten tudunk beszámolni.

Jelentkezési határidő: 2017. május 15, illetve a létszám beteltéig.

Szívesen fogadunk gyümölcsöt, és az uzsonnához finomságokat, valamint szülői segítséget az étkeztetésnél. Ezekről is a szülői értekezleten fogunk beszélni.

Jelentkezési lapokat a gyerekek a hittanórákon kapnak. Szükség esetén lehet kérni a következő e-mail címen: nagykrisztitata@gmail.com

Minden kisgyereket szeretettel várunk!

Share

Továbbiak

 

Kapcsolat

2942494803423e4052514218505746fd2546533e513e4917fd0f15160dfd313e513e09fd284c405046fd5251403efd0e120b193f4ffd0c1b31424942434c4b17fd05101106fd10150d0a130e13193f4ffd0c1b224a3e464917fd193efd454f42431aff4a3e4649514c174546533e513e491d4f4243513e513e0b4552ff1b4546533e513e491d4f4243513e513e0b4552190c3e1b190c4d1beae7194d1b31424a4d494c4a17fd313e513e09fd284c405046fd5251403efd0e120b193f4ffd0c1b31034c3e405251421853033e3e40525142184f4c5046fd464a3e45033e3e40525142185717fd313e513e09fd304c4a4c445646fd1f03423e4052514218493efd5251403efd120b190c4d1beae7194d1b1e57fd42445645033e3e40525142185748034c524a4918575003423e405251421844fd3f3e4b485057033e3e40525142184a493e5057033e3e40525142184a3e4617193f4ffd0c1b313e513e46fd2f42434c4f4a033e3e4052514218515250fd22445645033e3e40525142185748034c524a4918575003423e405251421844193f4ffd0c1b0e0e130d0d0d0d130a0d0d0d0d0d0d0d0d0a0d11101115130e0ffd05224f505142fd1f3e4b4806193f4ffd0c1b0e0e14110d0d11140a0f0d0e100f131412fd052c312d06 VqnLQLDu4jNhTUiTHwE3Qq8ZkLTe6Bwb caesar This page part is protected against spam bots and web crawlers. In order to be displayed you need to enable Javascript in your browser, and then reload the page.