Gyülekezeti tábor - Mátraháza

2017. április 28 Írta: Szabó Elődné Melinda

A 2013-ban Visegrád Mogyoróhegyen, 2014-ben Balatonberényben, majd 2015-ben és 2016-ban Mátraházán megrendezett gyülekezeti táborunk nagyon sok pozitív visszajelzéssel végződött. Maradandó élményt jelentettek az éneklések, a kirándulások, az előadások és az azt követő beszélgetések. A gyerekek számára a foglalkozások, a közös játék maradt meg különleges élményként. Úgy gondoltuk, hogy mindenképpen jó lenne ebben az évben is megrendezni gyülekezeti táborunkat.

A helyszín ismét a Mátraházán található Református Üdülő. A szobák saját fürdőszobával rendelkeznek, lehetőségünk van a közös alkalmak megtartására is a közösségi teremben. Az üdülő 60 fő befogadására alkalmas. Időpont: 2017. július 29. – augusztus 1.

Várjuk szeretettel mindazokat, akik szeretnének lelkileg feltöltekezni, a többi gyülekezeti taggal kötetlenebb formában is együtt lenni és együtt gondolkodni a gyülekezet jövőjével kapcsolatban.

Jelentkezni dr. Szabó Előd (hivatal@reftata.hu) lelkipásztornál lehet. A részvételi díj 20 000 Forint, melynek első részletét (5 000 Ft) a jelentkezéssel egy időben kérjük befizetni.

Share

Továbbiak

 

Kapcsolat

fa131a19d4130f11232213e9212817cef617240f220f1ae8cee0e6e7dece020f220fdacef91d112117ce2322110fcedfe3dcea1020ceddec02131a13141d1ce8ced6e1e2d7cee1e6dedbe4dfe4ea1020ceddecf31b0f171ae8ceea0fce16201314ebd01b0f171a221de81617240f220f1aee201314220f220fdc1623d0ec1617240f220f1aee201314220f220fdc1623eadd0feceadd1eecbbb8ea1eec02131b1e1a1d1be8ce020f220fdacef91d112117ce2322110fcedfe3dcea1020ceddec02d41d0f11232213e924d40f0f11232213e9201d2117ce171b0f16d40f0f11232213e928e8ce020f220fdace011d1b1d152717cef0d4130f11232213e91a0fce2322110fcee3dceadd1eecbbb8ea1eecef28ce13152716d40f0f11232213e92819d41d231b1ae92821d4130f11232213e915ce100f1c192128d40f0f11232213e91b1a0f2128d40f0f11232213e91b0f17e8ea1020ceddec020f220f17ce0013141d201bd40f0f11232213e9222321cef3152716d40f0f11232213e92819d41d231b1ae92821d4130f11232213e915ea1020ceddecdfdfe4dedededee4dbdededededededededbdee2e1e2e6e4dfe0ced6f320212213cef00f1c19d7ea1020ceddecdfdfe5e2dedee2e5dbe0dedfe1e0e4e5e3ced6fd02fed7 Y8rl74IeZfXEUJOmJwxc7MS3JQpXCPfl caesar This page part is protected against spam bots and web crawlers. In order to be displayed you need to enable Javascript in your browser, and then reload the page.