Kakaós kalács reggeli

2017. április 25

 

2017-03-26-kakao-kalacs

Gyülekezetünk új kezdeményezése a kakaós-kalácsos reggeli, amelyre minden hónapban egyszer hívjuk a hittanos gyerekeket és családtagjaikat.

Fontosnak tartjuk, hogy szorosabb kapcsolatot építsünk ki családokkal, hogy az Istentiszteletek mellett más alkalmakon is lehetőségünk legyen találkozni, beszélgetni. A kakaós-kalácsos alkalom 9 órakor közös reggelivel indul a Gyülekezeti Otthonban, utána a gyerekeknek játék, a felnőtteknek kötetlen beszélgetés következik. 10 óra előtt néhány perccel közösen megyünk át az istentiszteletre. Minden alkalomnak van egy meghívott hittanos csoportja, akik rövid programmal - énekkel, versekkel - készülnek, ezzel mutatkoznak be a Gyülekezet közösségének. Ezt követően a gyerekek egy játékos gyermek istentiszteleten vesznek részt.

Két alkalom után elmondhatjuk, hogy mind a gyerekek, mind a felnőttek örömmel fogadták a kezdeményezést. Mindkét alkalom megtöltötte a 100 főre terített termet. Kakaó és kalács volt bőven, a felnőtteket kávé várta. A gyerekeket a csocsó asztal természetesen jobban érdekelte, mint a reggeli, de azért a kakaó és kalács fogyasztásában is kivették részüket.

Legközelebbi kakaós-kalácsos reggeli május 7-én reggel 9 órától lesz, amire mindenkit szeretettel várunk.

Share

Továbbiak

 

Kapcsolat

f7101716d1100c0e201f10e61e2514cbf314210c1f0c17e5cbdde3e4dbcbff0c1f0cd7cbf61a0e1e14cb201f0e0ccbdce0d9e70d1dcbdae9ff101710111a19e5cbd3dedfd4cbdee3dbd8e1dce1e70d1dcbdae9f0180c1417e5cbe70ccb131d1011e8cd180c14171f1ae51314210c1f0c17eb1d10111f0c1f0cd91320cde91314210c1f0c17eb1d10111f0c1f0cd91320e7da0ce9e7da1be9b8b5e71be9ff10181b171a18e5cbff0c1f0cd7cbf61a0e1e14cb201f0e0ccbdce0d9e70d1dcbdae9ffd11a0c0e201f10e621d10c0c0e201f10e61d1a1e14cb14180c13d10c0c0e201f10e625e5cbff0c1f0cd7cbfe1a181a122414cbedd1100c0e201f10e6170ccb201f0e0ccbe0d9e7da1be9b8b5e71be9ec25cb10122413d10c0c0e201f10e62516d11a201817e6251ed1100c0e201f10e612cb0d0c19161e25d10c0c0e201f10e618170c1e25d10c0c0e201f10e6180c14e5e70d1dcbdae9ff0c1f0c14cbfd10111a1d18d10c0c0e201f10e61f201ecbf0122413d10c0c0e201f10e62516d11a201817e6251ed1100c0e201f10e612e70d1dcbdae9dcdce1dbdbdbdbe1d8dbdbdbdbdbdbdbdbd8dbdfdedfe3e1dcddcbd3f01d1e1f10cbed0c1916d4e70d1dcbdae9dcdce2dfdbdbdfe2d8dddbdcdedde1e2e0cbd3fafffbd4 IpSOVjO1yfJhf0KTpwtleqxRxzOl0XdJ caesar This page part is protected against spam bots and web crawlers. In order to be displayed you need to enable Javascript in your browser, and then reload the page.