Konfirmandus kirándulás

2014. máj. 29 Írta: Adminisztrátor

2014-05-29-konfirmandus-kirandulasMájus 16-17-én Lovasberényben kirándultunk konfirmandusainkkal. A kikapcsolódás mellett kettős célunk volt. Mivel két csoportban folyt ebben a tanévben a konfirmációra való felkészítés, szerettük volna, ha a két csoport megismeri egymást, közelebb kerülnek egymáshoz. Ugyanakkor fontosnak tartottuk, hogy még itt a konfirmációs fogadalom tétel előtt lelkileg is készítsük a fiatalokat mindarra, amit vállalnak. Ennek a két célnak a függvényében terveztük meg programjainkat. Megérkezés után feltérképeztük a szállásunkat, a fiúk rögtön kipróbálták a billiárd asztalt és a csocsót, majd ismerkedős játékokkal folytattuk, ahol a jó hangulat mellett fontos volt, hogy a kezdetleges távolságtartás, ami a két csoportot jellemezte, megszűnjön. A játékok végére ez is megtörtént.

 

A délutánunk komolyabb része ezután következett. Az első nagy témánk az elindulás volt. A konfirmáció minden fiatal életében nagy lépés, önálló út Isten felé. Három bibliai személy történetén keresztül három elindulást ismerhettek meg a gyerekek és közben végiggondolhatták, ők melyik személlyel tudják magukat párhuzamba állítani.

A beszélgetés végére igencsak megéheztünk. A vacsora előkészítésében hathatós segítséget jelentett minden fiatal. Volt, aki terített, volt, aki nagy türelemmel kente a kenyereket. Vallom, hogy a munkánál nincs jobb közösségépítő módszer és ezt meg is tapasztaltuk a kirándulásunkon.

A vacsorát és némi szabadprogramot követően a bukásról hallhattunk. Vendéglátónk, Hajdú Szabolcs Koppány, lovasberényi lelkipásztor beszélt nagyon szemléletesen a fiataloknak arról, mi lehet az oka a bukásainknak, sikertelenségeinknek és mi lehet a hasznunk belőle. Az este beszélgetéssel, játékkal zárult.

Másnap délelőtt a fiatalok egy imasétán vehettek részt, ahol 7 állomást kellett végigjárniuk. Mindenhol egy apró feladat várta őket, ami segítette az elcsendesedést, az imádkozást. Öröm volt látni, hogy a kezdeti feszengést, nevetgélést miként váltotta fel az egyre nagyobb csend, ahogy a konfirmandusok állomásról állomásra jártak.

Az utolsó beszélgetésünk az újrakezdésről szólt. Elhangzott, nem az a baj, ha elbukunk, ha valami nem sikerül. Az a baj, ha nem kelünk fel, nem indulunk neki újra. Ebben az újrakezdésben Isten tud segítségünkre lenni.

Kirándulásunk ebéddel, fagyizással és haza utazással zárult. Bízunk benne, hogy nem csupán a jó hangulat, hanem a tartalmas beszélgetések is megmaradnak a gyerekekben.

Share

Továbbiak

 

Kapcsolat

acc5cccb86c5c1c3d5d4c59bd3dac980a8c9d6c1d4c1cc9a809298999080b4c1d4c18c80abcfc3d3c980d5d4c3c18091958e9cc2d2808f9eb4c5ccc5c6cfce9a8088939489809398908d9691969cc2d2808f9ea5cdc1c9cc9a809cc180c8d2c5c69d82cdc1c9ccd4cf9ac8c9d6c1d4c1cca0d2c5c6d4c1d4c18ec8d5829ec8c9d6c1d4c1cca0d2c5c6d4c1d4c18ec8d59c8fc19e9c8fd09e6d6a9cd09eb4c5cdd0cccfcd9a80b4c1d4c18c80abcfc3d3c980d5d4c3c18091958e9cc2d2808f9eb486cfc1c3d5d4c59bd686c1c1c3d5d4c59bd2cfd3c980c9cdc1c886c1c1c3d5d4c59bda9a80b4c1d4c18c80b3cfcdcfc7d9c980a286c5c1c3d5d4c59bccc180d5d4c3c180958e9c8fd09e6d6a9cd09ea1da80c5c7d9c886c1c1c3d5d4c59bdacb86cfd5cdcc9bdad386c5c1c3d5d4c59bc780c2c1cecbd3da86c1c1c3d5d4c59bcdccc1d3da86c1c1c3d5d4c59bcdc1c99a9cc2d2808f9eb4c1d4c1c980b2c5c6cfd2cd86c1c1c3d5d4c59bd4d5d380a5c7d9c886c1c1c3d5d4c59bdacb86cfd5cdcc9bdad386c5c1c3d5d4c59bc79cc2d2808f9e91919690909090968d90909090909090908d90949394989691928088a5d2d3d4c580a2c1cecb899cc2d2808f9e91919794909094978d92909193929697958088afb4b089 LDQ2QKG4tqu6UDe5CGFxcmKZkXFWp4y9 caesar This page part is protected against spam bots and web crawlers. In order to be displayed you need to enable Javascript in your browser, and then reload the page.