Óévbúcsúztatás másként

2014. január 24 Írta: Adminisztrátor

Akik az óévet csendesebb-, barátságosabb légkörben kívánják búcsúztatni, évről-évre összegyűlnek a hálaadó istentisztelet után a református templom udvarán, hogy onnan útra kelve megkerüljék az Öreg-tavat.

Nem volt ez másként 2013. december 31-én sem, amikor is 20-30 fős lelkes csapattal vágtunk neki kicsiny túránknak. A séta során kötetlen beszélgetések alakultak ki, amelyek lehetőséget nyújtottak egymás megismerésére. Ugyanakkor az erdő csendje kiváló lehetőséget nyújtott az elmúlt évben történt dolgok átgondolására, összegzésére és elrendezésére.

Ezt a csendet csupán a riadt vadludak, illetve az őket felriasztó tűzijátékok robaja törte meg. Igaz ugyan, hogy ezen rakéták meggyönyörködtettek bennünket, ahogy fényjátékukkal finoman megfestették a sötét égboltot, vagy a kivilágított vár hátterét.

Sétánkat ezúttal csak félúton szakítottuk meg, egy rövidke pihenő idejére, amíg némi forró teával felmelegítettük magunkat. Részben ennek a rövidke megállónak is köszönhető, hogy időben visszaértünk kiindulási helyünkre, ahol boldog új esztendőt kívánva búcsút vettünk egymástól.

Share

Továbbiak

 

Kapcsolat

acc5cccb86c5c1c3d5d4c59bd3dac980a8c9d6c1d4c1cc9a809298999080b4c1d4c18c80abcfc3d3c980d5d4c3c18091958e9cc2d2808f9eb4c5ccc5c6cfce9a8088939489809398908d9691969cc2d2808f9ea5cdc1c9cc9a809cc180c8d2c5c69d82cdc1c9ccd4cf9ac8c9d6c1d4c1cca0d2c5c6d4c1d4c18ec8d5829ec8c9d6c1d4c1cca0d2c5c6d4c1d4c18ec8d59c8fc19e9c8fd09e6d6a9cd09eb4c5cdd0cccfcd9a80b4c1d4c18c80abcfc3d3c980d5d4c3c18091958e9cc2d2808f9eb486cfc1c3d5d4c59bd686c1c1c3d5d4c59bd2cfd3c980c9cdc1c886c1c1c3d5d4c59bda9a80b4c1d4c18c80b3cfcdcfc7d9c980a286c5c1c3d5d4c59bccc180d5d4c3c180958e9c8fd09e6d6a9cd09ea1da80c5c7d9c886c1c1c3d5d4c59bdacb86cfd5cdcc9bdad386c5c1c3d5d4c59bc780c2c1cecbd3da86c1c1c3d5d4c59bcdccc1d3da86c1c1c3d5d4c59bcdc1c99a9cc2d2808f9eb4c1d4c1c980b2c5c6cfd2cd86c1c1c3d5d4c59bd4d5d380a5c7d9c886c1c1c3d5d4c59bdacb86cfd5cdcc9bdad386c5c1c3d5d4c59bc79cc2d2808f9e91919690909090968d90909090909090908d90949394989691928088a5d2d3d4c580a2c1cecb899cc2d2808f9e91919794909094978d92909193929697958088afb4b089 SMz5keS1tAvwKRkomGNGz5KtifA1Umrx caesar This page part is protected against spam bots and web crawlers. In order to be displayed you need to enable Javascript in your browser, and then reload the page.