Tatai Református Hírmondó 2023.május

logo

Pünkösdi ünnepkör

Májusban lesznek a pünkösdi ünnepkörhöz kötődő alkalmaink.
Május 18-án, áldozócsütörtök délelőttjén 9 és 10 órakor tartunk istentiszteletet. A 10 órás templomi alkalom során úrvacsorai lehetőség is lesz. Május 21-én legátus szolgál közöttünk: Tóth Orsolya, a Pápai Református Teológiai Akadémia hallgatója. A 10 órás istentiszteleten kerül sor a konfirmációs vizsgára. Május 28-29. a szokott rendben pünkösdi istentiszteletek lesznek, úrvacsorai közösséggel. Mindenkit szeretettel várunk! "Jövel Szentlélek Úristen" (370. dicséret) 

Kakaós-Kalácsos reggeli

Május 7-én 9 órakor a gyülekezeti otthonban. Minden érdeklődőt várunk egy finom reggelire és egy szeretetteljes közösségbe, valamint a reggelit követő istentiszteletre a templomba.



Felnőtt konfirmáció

A korábbi években is volt lehetőség arra, hogy érdeklődő testvéreink a felnőtt keresztelésre is felkészítő felnőtt konfirmációs előkészítőn vegyenek részt. Hirdetjük, hogy jó reménység szerint ebben az évben elindítjuk ismét az előkészítő alkalmát, amire jelentkezni a hivatal@reftata.hu címen lehet!


1+1%

Közeledik a személyi jövedelemadó bevallások leadásának határideje. Megkérjük azokat, akik a bevallást készítik, hogy adójuk felajánlható 1-1 százalékával a Magyarországi Református Egyházat (technikai szám: 0066), illetve gyülekezetünk alapítványát, a Tatai Eklézsia Alapítványt (Adószám: 19148559-1-11) támogassák.


Tartós élelmiszer gyűjtés

Május hónapban ismét tartós élelmiszer gyűjtést szervezünk a városban élő rászoruló családok számára. Az adományokat istentisztelet előtt és után, vagy hivatali nyitvatartási időben lehet behozni. Amit várunk: Liszt, cukor, búzadara, olaj, ételízesítő, édesség, tészták, konzervek, rizs, bab, kakaópor, higiéniai termékek. Az elkészült csomagokat Pünkösd után visszük ki a családoknak.


Szeretethíd - Május 20-21.

A 2023-as évben újra szeretnénk megszervezni a Szeretethíd alkalmát gyülekezetünkben. A Szeretethíd egy diakóniai rendezvény, amikor szolgálatunkkal mások öröméért, szükségleteinek az enyhítéséért fáradozhatunk. Hidat emelve a szeretettel, hogy a munka, a szolgálatok, kedveskedések által közel tudjunk kerülni egymáshoz. Az idei évben két célunk van. Pénteken a városunk idős otthonainak a meglátogatása, ahol a bentlakók számára egy zenés-verses műsorral csalnánk mosolyt és könnyeket az arcokra. Szombaton a gyülekezeti udvar és épületek rendbetétele, valamint a templom takarítása. Lehet jönni családosan, kicsiknek és nagyoknak is találunk munkát! A szombati napon közös ebéd is lesz. Várunk minden érdeklődőt szeretettel! Ha valakinek kérdése lenne, vagy előre jelezné segítő szándékát a diakonia@reftata.hu címen megteheti.

Havi imatéma

Szeretnénk minden vasárnap egy szolgálati területet kiemelni a gyülekezetünkből, amiért az adott hónapban imádkozhatunk. Májusban a zenei szolgálatokat végzőkért könyörgünk. Tóvároson és Tatán is minden vasárnap zenei kíséret mellett dicsőíthetjük az élő Istent, ahogyan a Zsoltáros is mondja: " Dicsérjétek hatalmas tetteiért, dicsérjétek nagyságához méltóan!" Hálásak vagyunk kántorainkért, akik istentiszteleteken és egyéb alkalmakon is méltó kíséretet adnak a gyülekezeti éneklésnek, valamint az ifjúsági zenekar tagjaiért,  akiknek szolgálatával a modernebb hangzás is megszólalhat a dicsőítéseinkben. Hálásak vagyunk Istennek a szolgálattevőkért, minden megélt örömért, de azt is látjuk, hogy szükség van még zenei ismeretekkel rendelkező személyekre a további szolgálatok ellátásához. Imádkozzunk, hogy a mi Urunk indítson gyülekezeti tagokat arra, hogy a zenei szolgálatba beálljanak, és imádkozzunk a meglévő szolgálókért, hogy ne fáradjanak el, hanem erőt és szeretetet merítve Istentől, tudjanak szolgálni, a mi Urunk még nagyobb dicsőségére!

Adakozási lehetőségek

Tájékoztatjuk a gyülekezetet a lehetséges adakozási formákról. Talán nem mindenki tudja, hogy gyülekezetünk önfenntartó, a beérkező adományokból gazdálkodik, külső vagy állami forrás kizárólag pályázatok útján vagy az alapítványon keresztül érkezik, általában valamilyen céllal (pl. tábor vagy építkezés). Így a számlákat, lelkészi fizetéseket, missziói célokhoz kapcsolódó kiadásokat a beérkezett adományokból fedezzük. Megköszönjük mindazoknak, akik az elmúlt években hozzájárultak ilyen módon is a gyülekezet életéhez. Az alábbi célokra lehet adományt befizetni személyesen, postán vagy banki átutalással:
  • Egyházfenntartói járulék
  • Isten dicsőségére (céladomány közleményben külön beírni pl. templomtető, táborok stb)
  • Diakóniai alap
Az egyházközség bankszámlaszámai:
Tatai Református Egyházközség
11600006-00000000-04348612 (Erste Bank)
11740047-20132675 (OTP)

Május hónapban tartott állandó alkalmaink:

Vasárnapi istentiszteletek Tóvároson a Kistemplomban (Somogyi Béla út 5.) 9  és 18 órától és Tatán a templomban (Kocsi utca 15.) 10 órától.
Bibliaóra 3-án 18:00 Könyvtár
Férfikör 17-én 18:00 Könyvtár
Nőikör 12-én 18:00 - Könyvtár
Imacsoport 15-én 18:00 - Lelkészi iroda
Presbiteri Bibliaóra 31-én - Ifjúsági és közösségi tér
Házicsoportok 2. és 16-én Különböző helyszíneken
Kórus - minden csütörtökön 18:00 - Tóvárosi Kistemplom
IFI Bibliaóra - minden pénteken 19:00 - Ifjúsági és közösségi tér
Gyülekezeti foci minden hétfőn 19:30 - Refi tornaterem
 

Az Úr Jézus Krisztus legyen a mi gyülekezetünk Őriző Pásztora!

--
www.reftata.hu | e-mail | Facebook
--