Tatai Református Hírmondó 2023.február

logo

Kakaós-Kalácsos reggeli

Február 12-én 9 órakor a gyülekezeti otthonban. Minden érdeklődőt várunk egy finom reggelire és egy szeretetteljes közösségbe, valamint a reggelit követő istentiszteletre a templomba.



Fiatal Felnőttek Alkalma

Február 25-én tartjuk meg a FIFA-t, azaz a Fiatal Felnőttek Alkalmát az Ifjúsági és Közösségi térben. Szeretettel várjuk a 18-25 éves korosztályt!


Böjti hét

Február 27. és március 3. között tartjuk meg böjti sorozatunkat. Az alkalmak 18:00-kor kezdődnek a Gyülekezeti Otthonban. Téma: Nélkülözés. Meghívott igehirdetők szolgálnak majd közöttünk. Mindenkit szeretettel várunk!


Havi imatéma

Szeretnénk minden hónapban egy szolgálati területet kiemelni a gyülekezetünkből, amiért az adott időszakban imádkozhatunk. Februárban a gyermekszolgálatokban résztvevőkért könyörgünk. Hálásak vagyunk Istennek, hogy sokan a gyermekeikkel együtt közelednek az Úrhoz és a gyülekezethez. Köszönjük azokat a szolgálókat, akik több mint 20-an azért munkálkodnak, hogy Jézushoz segítsék közelebb a gyermekeket. Imádkozzunk értük, hogy ne fáradjanak el, hanem erőt és szeretetet merítve Istentől, az Ő dicsőségére tudjanak szolgálni!

Gimnázium Szülői Bál

A Tatai Református Gimnázium Szülői Tanácsa a korábbi évek hagyományait folytatva szülői jótékonysági bált rendez 2023. február 18-án, szombaton. A bál bevételével a szülők ismét támogatni kívánják az iskolában folyó oktató-nevelő tevékenységet, a Big Band zenekart, valamint a hátrányos helyzetű tanulókat. Idén kiemelt cél új székek vásárlása a tantermekbe. Amennyiben szeretnének a gyülekezet tagjai is hozzájárulni ehhez a szép kezdeményezéshez, úgy azt támogatójegyek formájában megtehetik. A támogatójegyek 500, 1000 vagy 2000 forintos áron vásárolhatók meg az istentiszteletek után.

Diakóniai alap

Gyülekezetünk több, mint egy évvel ezelőtt hozta létre a diakóniai alapot azzal a céllal, hogy rászoruló családoknak, személyeknek tudjunk segíteni, akár egyszeri, akár rendszeres támogatással. Szórólapokon megtalálhatóak a diakóniai alappal kapcsolatos legfontosabb információk a templomban. Ha valakit a szíve arra indít, és szeretne befizetni erre a célra, azt szeretettel megköszönjük. Azt is kérjük, ha van olyan személy a gyülekezetben, akinek az elmúlt vagy elkövetkezendő időszak nagy anyagi megpróbáltatást jelent, küldje el a nevét és a telefonszámát a hivatal@reftata.hu címre, hogy mielőbb felkereshessük és megbeszéljük a támogatási lehetőségeket. Bátorítson minket az adakozásra és az adományok elfogadására is a következő Ige: „Ezért tehát, amíg időnk van, tegyünk jót mindenkivel, leginkább pedig azokkal, akik testvéreink a hitben” (Gal. 6,1.)

Adakozási lehetőségek

Tájékoztatjuk a gyülekezetet a lehetséges adakozási formákról. Talán nem mindenki tudja, hogy gyülekezetünk önfenntartó, a beérkező adományokból gazdálkodik, külső vagy állami forrás kizárólag pályázatok útján vagy az alapítványon keresztül érkezik, általában valamilyen céllal (pl. tábor vagy építkezés). Így a számlákat, lelkészi fizetéseket, missziói célokhoz kapcsolódó kiadásokat a beérkezett adományokból fedezzük. Megköszönjük mindazoknak, akik az elmúlt években hozzájárultak ilyen módon is a gyülekezet életéhez. Az alábbi célokra lehet adományt befizetni személyesen, postán vagy banki átutalással:
  • Egyházfenntartói járulék
  • Isten dicsőségére (céladomány közleményben külön beírni pl. templomtető, táborok stb)
  • Diakóniai alap
Az egyházközség bankszámlaszámai:
Tatai Református Egyházközség
11600006-00000000-04348612 (Erste Bank)
11740047-20132675 (OTP)

Február hónapban tartott állandó alkalmaink:

Vasárnapi istentiszteletek Tóvároson a Kistemplomban (Somogyi Béla út 5.) 9  és 18 órától és Tatán a templomban (Kocsi utca 15.) 10 órától.
Bibliaóra 1-én 18:00 - Ifjúsági és közösségi tér
Férfikör 15-én 18:00 - Ifjúsági és közösségi tér
Nőikör 10-én 18:00 - Ifjúsági és közösségi tér
Presbiteri Bibliaóra 22-én - Ifjúsági és közösségi tér
Házicsoportok 7. és 21-én Különböző helyszíneken
Kórus - minden csütörtökön 18:00 - Ifjúsági és közösségi tér
IFI Bibliaóra - minden pénteken 19:00 - Gyülekezeti otthon
Gyülekezeti foci minden hétfőn 19:30 - Refi tornaterem
 

Az Úr Jézus Krisztus legyen a mi gyülekezetünk Őriző Pásztora!

--
www.reftata.hu | e-mail | Facebook
--