Református hírmondó - 2018.január

logo

​​​​​Kedves Testvérünk!

Az ünnepek elmúltával az előttünk álló hetek is számos programlehetőséget tartogatnak. Szeretettel hívunk, várunk mindenkit alkalmainkra!

Ökumenikus imahét

Idén is megrendezésre kerül az ökumenikus imahét, ahol három felekezet (református, katolikus, evangélikus) hívei közös alkalmakon hallgathatják Isten Igéjét. Az istentiszteletek váltakozó helyszíneken, január 22-én hétfőn a  kocsi utcai református templomban, január 24-én szerdán az Evangélikus Kistemplomban és január 26-án pénteken a Szent Kereszt plébániatemplomban 18 órai kezdettel kerülnek megrendezésre. A rendezvény szórólapja itt tekinthető meg.  Hirdetjük ehhez kapcsolódóan, hogy január 22-én hétfőn a templomunkban tartott alkalmat követően szeretetvendégség lesz a Gyülekezeti Teremben. Megkérjük Kedves Testvéreinket, hogy süteménnyel készüljünk erre az alkalomra.

Rádiós istentisztelet


Vasárnap, 2018. január 21-én a Kossuth Rádió a mi gyülekezetünkből közvetíti a 10 órakor kezdődő istentiszteletet. Az alkalom a Tatai Református Gimnáziumnak Magyar Kultúra Napi megemlékezése is, így számítsunk a gimnazisták jelenlétére. A pontos kezdés miatt kérjük, hogy legkésőbb 9.55-re érkezzenek meg, hogy a rádió adást semmi ne zavarja. Szeretettel várunk mindenkit alkalmunkra!
 

Pál apostol – dalok Pál levelei szerint - Gryllus Dániel koncertje

Pál, aki Jézus kereszthalála után néhány évvel lett keresztényüldözőből kereszténnyé és apostollá, az 1. század legeredményesebb térítője volt. Élete utolsó 16 esztendejéből 13 levelet ismerünk, köztük a legfontosabbnak tartott – A rómaiakhoz - amelyben elsőként dolgozza ki a keresztény egyház csaknem teljes dogmarendszerét. Sumonyi Zoltán ebből a hatalmas életműből tizenkét verset írt, a zenét Gryllus Dániel szerezte. A koncert bemutatóján 1991-ben Gryllus Dániel és Halmos Béla adta elő a dalsorozatot, és játszottak több száz előadást itthon és a környező országok magyarlakta területein, főleg templomokban.
A koncert 2018.február 1-én, csütörtökön 18 órai kezdettel kerül megrendezésre a kocsi utcai református templomban. Minden kedves érdeklődőt szeretettel várunk!

Decemberi visszatekintés

Az elmúlt hónapban sokféle alkalom, megmozdulás volt gyülekezetünkbe, amiről egy kis beszámolót olvashatnak a következőkben.
A hónap első felében, még az adventhez kapcsolódva tartottuk meg a hittanos gyerekek családjait is meghívva az adventi zenés istentiszteletünkre,ahol nem csak a sok zene, a gyerekek szereplése, de a felnőttek szerepvállalása is segített bennünket, hogy jobban elmélyüljünk az advent lényegébe. Tovább


Az Úr Jézus Krisztus legyen a mi gyülekezetünk Őriző Pásztora!

Áldás, békesség!

--
www.reftata.hu | e-mail | Facebook
--