Hirdetések 2019.03.03

logo

Kedves Testvérünk!

A vasárnapi istentiszteleten elhangzott hirdetéseket küldjük elektronikus formában.

Böjti gyülekezeti hét

Március 4. és 8. között, hétfőtől péntekig lesz gyülekezetünkben a böjti gyülekezeti hét. Minden este 18 órától lesznek istentiszteletek a Gyülekezeti Teremben. Kérjük Kedves Testvéreinket, hogy az esték szebbé tételéhez egy kis süteménnyel járuljanak hozzá. A hétről készült szórólapot elvihetjük emlékeztetőnek az istentiszteletet követően.

Nőszövetség

Szerdán, március 6-án 17 órától megtartjuk nőszövetségi alkalmunkat, amely a nők világ-imanapi alkalma lesz. Várjuk erre nőtestvéreinket!

Úrvacsora

Következő vasárnap, március 10-én, böjt 1. vasárnapján az Úr szent asztalát megterítjük. Készüljünk imádságos szívvel az úrvacsorára.

Zenés istentisztelet

Következő vasárnap, március 10-én 16 órától tartjuk meg zenés istentiszteletünket, amelyen Pál apostol életútját folytatva az athéni prédikációját vesszük végig.

Felújítások

Hirdetjük, hogy egyházkerületi támogatással felújításra kerül majd a Gyülekezeti Otthon és az Imaház. Az Imaház felújítása azonban a tervek szerint 4 Millió Forinttal meghaladja majd a rendelkezésre álló keretet. Mindazokat, akiket Isten erre indít, támogassák a felújítás munkáját adománnyal!

Halottainkat hirdetjük

Eltemettük Farkas Sándor József férfitestvérünket, aki 73 esztendőt élt és az Erdei Ferenc (új nevén Juszkó Béla) utcában lakott. Ravatalánál az 1. Korinthusi levél 13. részéből hangzott fel Isten vigasztaló üzenete: „A szeretet türelmes jóságos, a szeretet nem irigykedik, nem kérkedik, nem fuvalkodik fel. Nem viselkedik bántóan, nem keresi a maga hasznát, nem gerjed haragra, nem rója fel a rosszat. Nem örül a hamisságnak, de együtt örül az igazsággal. Mindent elfedez, mindent hisz, mindent remél, mindent eltűr. A szeretet soha el nem múlik. Most azért megmarad a hit, a remény, a szeretet, e három: ezek közül pedig a legnagyobb a szeretet.”
Az Úr Jézus Krisztus legyen a mi gyülekezetünk Őriző Pásztora!
--
www.reftata.hu | e-mail | Facebook
--