Hirdetések 2018.10.21

hirlevel-fejlec-osz

Kedves Testvérünk!

A vasárnapi istentiszteleten elhangzott hirdetéseket küldjük elektronikus formában.

Tatai Egyházmegye reformációs ünnepsége

Október 28-án 15 órától a császári református templomban lesz a Tatai Egyházmegye reformációs ünnepsége, amelyre hívják a tatai gyülekezet minden tagját.

Evangélizációs esték

Október 28-30. között, minden este 18 órától evangélizációs alkalmak lesznek a kocsi utcai gyülekezeti otthonban, amelyen Végh Tamás nyugalmazott budapest-fasori lelkipásztor szolgál. Október 31-én a megszokott rend szerint tartjuk majd istentiszteleteinket. Hívjuk és várjuk gyülekezeti tagjainkat ezekre az alkalmakra. Szórólapot is készítettünk emlékeztetőnek, amely elvihető az istentiszteletet követően.

Az esti alkalmakat szeretnénk egy kis süteménnyel, beszélgetéssel zárni, ezért arra kérjük Kedves Testvéreinket, hogy segítsék ilyen formában is az esti alkalmakat. Szeretnénk azt is, hogyha minél többen eljuthatnának ezekre az evangélizációs istentiszteletekre, ezért felajánljuk, hogy elmegyünk autóval mindenkiért, aki másként nem tudna eljönni. Bátran éljünk ezzel a lehetőséggel. Aki ezzel a segítséggel szeretne élni, jelezze Gábriel Tamás vagy Vadász Ferenc gondnok uraknak.

Ezen kívül még egy lehetőséget szeretnénk felajánlani gyülekezetünk tagjainak. Lelkigondozásra lehet időpontot kérni Végh Tamás Nagytiszteletű Úrtól a hétfői délelőttre. Aki szeretne ezzel élni, legkésőbb következő vasárnap délelőttig jelezze Szabó Előd lelkipásztornál.

Mága Zoltán hegedűművész jótékonysági koncertje

2018. november 16-án 19 órától a tatai református templomban lesz Mága Zoltán hegedűművész jótékonysági koncertje, amelynek teljes bevételét a gimnázium tornacsarnokának az építésére fordítjuk. Jegyek 5.000 Forintos áron vásárolhatók a földszintre, 2.500 Forintos a karzatokra, ahonnan a koncert majd csak kivetítőn lesz látható, ezeken kívül kiemelt támogató jegyek is vásárolhatóak 20.000 Forintos áron. Jegyeket a Gimnázium pénztárában és a Lelkészi Hivatalban vásárolhatunk.
 
Az Úr Jézus Krisztus legyen a mi gyülekezetünk Őriző Pásztora!
--
www.reftata.hu | e-mail | Facebook
--