Július 24-én egy kedves kis csapattal útnak indultunk, hogy felfedezzük Délvidéket. Az indulás ellőtt még meghallgattuk Tóvároson az istentiszteletet. 2 mikrobusszal tettük meg a távot, így a csapat a legelején sajnos szét volt választva. Ez viszont nem szegte kedvünk, az odaúton sokat énekeltünk, játszottunk, beszélgettünk. Első megállónk Szabadka városa volt, ahol a helyi református gyülekezetnél raktuk le a kocsikat. Elindultunk egy városnéző túrára, majd továbbmentünk a szálláshelyünkre, Torontálvásárhelyre. A helyi magyar református gyülekezet termében kaptunk szállást. Nagyon kedvesen fogadtak, amint megérkeztünk, rögtön kaptunk vacsorát. Az első esténket egy ifivel kezdtük, ami beszélgetésből, játékból, egymás jobb megismeréséből állt, majd este játszottunk, beszélgettünk.

Másnap reggeli után munkához láttunk, lecsiszoltuk a terasz gerendáit és újrafestettük őket, páran a játszótéren dolgoztak és a fiúk a kertben szedték össze a levágott gazt, és dobták fel egy platós kocsira. Ebédre minden munkával végeztünk, így nyugodtan folytathattuk a napunkat. A helybeliek nagyon kedvesek voltak, mindig sütöttek nekünk valamit, pár fiatal pedig részt vett a reggeli áhítatainkon, ifi alkalmainkon, sőt, páran segítettek is a munkában. Minden délután megtartottuk az ifi alkalmunkat, ami egy adott témát járt körül. Első alkalom a Ki vagyok én? kérdését feszegette. Az együttlét után megvacsoráztunk és meghallgattuk az esti evangelizációt. Este az időt társasjátékokkal vagy beszélgetéssel ütöttük el. A következő napon gyerek napot tartottunk a helybeli általános iskolásoknak, aminek keretei között megtanítottunk nekik pár éneket, előadtuk Dávid és Góliát történetét, valamint vetélkedőt szerveztünk nekik. Aznap délelőtt esett az eső, de ez nem jelentett problémát senki számára. A délutánunk innen a szokásosan haladt, megebédeltük, megtartottuk az ifi alkalmunkat, aminek ezúttal az volt a témája, hogy Kinek látnak engem az emberek? Este részt vettünk az evangelizáción és utána egy szituációs játékkal, a beugróval töltöttük az este további részét. Az utolsó előtti napunkon Belgrádba kirándultunk el. Innen visszaérve meghallgattuk az esti evangelizációt, vacsoráztunk, majd az imaséta vette kezdetét. Az indulásunk napján megtartottuk ittlétünk utolsó ifijét, ami végső kérdésként a Kinek lát engem Isten? témájával foglalkozott.

Egy szó mint száz, nagyon sok programunk volt. Sok nehézséggel néztünk szembe időközben, de mindegyiken túllendültünk. Fantasztikus élmény volt megtapasztalni, hogy milyen jó dolog segíteni. Mert bár sokat dolgoztunk és segítettünk a gyülekezetnél, szerintem még többet kaptunk lelkiekben, mint amit adtunk. Hihetetlen volt látni, hogy a kezdetben nem összeszokott csapattagok szépen lassan megnyílnak egymásnak, nyitnak a másik felé. Hiszem, hogy ez a pár nap mindenkit feltöltött lelkileg, és mindenki megismerhette saját maga egy újabb darabkáját. Felejthetetlen élmény volt látni ezt a fejlődést mindenkiben, szolgálni, segíteni, túllépni a nehézségeinken. Ez a pár nap közelebb hozott az Istenhez, és erősebb hitet adott. Nagyon boldog vagyok, hogy részt vehettem rajta, és hogy annak a fantasztikus csapatnak a tagja lehettem.

Papp Zorka