Február 14-én a szőnyi gyülekezet látta vendégül a Tatai Református Egyházmegye érdeklődő presbitereit. Tatáról 15-en vettünk részt a konferencián.

A kezdő áhítatot Hamar István nyugalmazott lelkész tartotta. Az I. Korinthusi levél 3. részének 9. és 11. verse alapján tolmácsolta Isten üzenetét:

Mert mi Isten szolgálatában állunk, ti pedig Isten szántóföldje, Isten épülete vagytok. Mert más alapot senki sem vethet a meglevőn kívül, aki Jézus Krisztus.

Kik vagyunk? – tette fel a kérdést az igehirdető. Pál apostol szerint Isten munkatársai vagyunk, Isten titkainak sáfárai, Isten országának képviselői. Isten országa abban különbözik a többi országtól, hogy a király életét adta az alattvalókért. Mi ezt az országot képviseljük ebben a világban, küldetésünkben pedig Isten Szent Lelkével segít minket. Hit nélkül azonban nem lehet lelki dolgokat szolgálni.

Nagy Attila helyi lelkipásztor szavai után Gyimóthy Géza egyházmegyei gondnok is köszöntötte az egybegyűlteket. Az első előadást Bereczky Ildikó, Harkányban szolgáló lelkipásztortól hallhattuk, aki elmondta, hogy Isten munkatársai kemény eledelt kapnak. Az érdeklődéstől az elköteleződés felé való eljutás ugyanis felelősséggel jár. A felelősség, az elköteleződés pedig annál nagyobb, minél nagyobb a nyomorúság, de Isten kegyelme is egyre nagyobb. Feladatunk első lépése nem más, mint meglátni a problémát, majd meglátni a megoldást. Idézte az előadó Kákicsi Kiss Géza szavait: „Isten nem eredményeket vár tőlünk, hanem hűséget”. Hűséget és szolidaritást, hogy az erősek hordozzák az erőtleneket. Isten éppen ezért nem kényszerít lehetetlen dolgokra, ugyanis alkalmassá teszi az eszközeit a feladat elvégzésére. Csak annyi feladatot kapunk, amennyit el tudunk végezni. A Mindenható szolgálatra hív, a feladat a mienk, de a növekedést Isten adja.

Meghallgathattuk az előadás után Füle Lajos „Presbiterek” című versét.

Kinek a lelke vágyik a fényre,
kinek kenyere az ÚR Igéje,
és kenyeréből másnak is szel,
az presbiter.

Kinek van szeme a más bajára,
kinek van füle a más jajára,
s tennivalóit így méri fel,
az presbiter.

Ki másnak vermét sohasem ássa,
aki keresztjét nem teszi másra,
s a mások terhét így veszi fel,
az presbiter.

Ki könyörögni sohase’ restell,
ki úgy van ott a gyülekezetben,
mint aki szolgál, mert van mivel,
az presbiter.

Kinek a templom kegyelem háza,
s otthon van benne maga, családja,
bár mindenütt az ÚRRA figyel,
az presbiter.

Aki hitét meg örömmel vallja,
mind presbiter, bár nem az a rangja,
de kedves élet ISTEN előtt:
megáldja és megszenteli őt.

A következő előadást Hajdú Zoltán Levente szóládi lelkipásztor tartotta. Alapvetésként a „ti magatok is mint élő kövek épüljetek fel lelki házzá” (1Pt. 2:5) mondatot rakták ki dobozokból a részt vevők. A dobozok különböző színűek voltak, mint ahogyan a gyülekezet tagjai is sokfélék. Az előadás alapkérdése így hangzott: Mit keresünk, mit találunk meg a gyülekezetben? Mi az Isteni jelenlét, amivel lelki házzá épülhetünk? Ezekre a kérdésekre a választ akkor kapjuk meg, ha vállaljuk a közösséget Istennel és egymással. Ha összekapaszkodunk, ha tudunk nyitni a másik ember felé, akkor csodáknak lehetünk a részesei. Ilyen csoda az is, amikor a gyülekezet épül. Isten ugyanis ránk bízta a gyülekezetet. Ehhez az építéshez azonban hitbeli ébredésre, megerősödésre van szükség. A Szent Lélek élő jelenlétére van szükség, hogy a külső körülmények is rendeződjenek. A rendeződéshez fontos a személyes kapcsolattartás a gyülekezet életében, így jön létre a szolgáló közösség. Hajdú Zoltán Levente beszélt a szóládi gyülekezet életéről is. Ősi gyülekezetről van szó, ma a település 500 lakosú kis falu. Szórványként működött a gyülekezet, amikor 1998-ban a lelkész elhívatottságot érzett, hogy a falusi gyülekezetben szolgáljon. Főként idős emberek voltak akkor a gyülekezet tagjai. Kétkedve fogadták, ám egy idős presbiter azt mondta, „ha a tiszteletes úr hisz benne, vágjunk bele együtt”. Ma 60-70 fő van vasárnap a templomban, többféle foglalkozás van hét közben is. Sok a felnőtt keresztelés a gyülekezetben. Ez a lelki élet azonban elképzelhetetlen a szolgálók közössége nélkül, éppen ezért nagyon fontos a presbiterek választása. Ha ugyanis van lelkes segítő, akkor jó gyülekezeti élet alakul ki. Ehhez adja segítségét a Mindenható: a gyülekezet tagjait Isten Szentlelke köti össze.

Az előadásban ezek után arról halhattunk, hogy személyes kapcsolatnak kell kialakulni a gyülekezet tagjai között. Ehhez szükségesek a hiteles és elhívatott őrállók és a hiteles, elhívatott lelkész. A lelkésznek élő, közvetlen kapcsolatban kell lennie a gyülekezet tagjaival. A közvetlenséget jelzi az is, ha a gyülekezet tagjait bevonják a döntésekbe, nyitni kell és oda kell menni az emberekhez. Az ilyen közvetlen kapcsolaton alapuló közösségnek fontos szerepe van, itt ugyanis az elfogadás és megbecsülés légköre uralkodik. A közösség által betöltött fontos szerep a misszió, az evangelizáció. Ez mindig idő és energia igényes feladat, mert Isten sok alkalmat készít, győzzük azokat megragadni. A szolgálat végzése közben tudni kell, hogy nincsen ideális helyzet, mindig az adott helyzettel kell valamit kezdeni. Az előadás végén olyan kérdéseket hallhattunk, amelyre minden gyülekezeti tagnak válaszolni kell ahhoz, hogy küldetését betölthesse. Vajon része vagyok-e Krisztusnak? Van helye még másoknak is a gyülekezetünkben? Hogyan fogadjuk az érdeklődőket? Mik azok, amik vonzóvá teszik mások számára a gyülekezetünket? Mi a lényeg abban, amit csinálok? A sok kérdésben és válaszban nem szabad elfelejteni, hogy vannak csodák, amiket csak hosszú idő után látunk meg.

Az előadást követően Máté László esperes zárszavában elmondta: „el szabad hinni, hogy szükségünk van mindannyiunk munkájára”.

Sok élményt, buzdítást, lelkesítést kaptunk a presbiteri konferencián. Reméljük, hogy tapasztalatainkat a tatai gyülekezet életében is kamatoztatni tudjuk majd!