Számunkra a gyülekezeti kirándulás volt az első találkozás testközelből a gyülekezet tagjaival. Feleségemmel és három gyerekünkkel augusztusban költöztünk Tatára. A tábor a költözést megelőzve adott első benyomást az itteni közösségről. Ilyen helyzetben az egyik legfontosabb dolog a társaság nyitottsága, befogadó készsége volt. Úgy érkeztünk oda, hogy senkit sem ismertünk, és nagyon jó volt úgy eljönni, hogy többen is felajánlották segítségüket a költözésben. Még biztosabbak lettünk abban, hogy jó döntés volt ebbe a városba költözni, a gyülekezeti közösséghez csatlakozni.

A program sokszínű volt: a felnőttek hallhattak előadásokat, voltak kis csoportos beszélgetések, a gyerekek számára pedig lelkészeink, illetve az erdei iskola szervezett programokat. Néhány olyan pillanatot emelnék ki, amik számomra emlékezetesek voltak.

Egy alkalommal több csoportra osztva a társaságot azt kaptuk feladatként, hogy a csoport tagjai keressenek olyan dolgokat, ami közös bennük. Az egyik csoport azzal a kézenfekvő válasszal állt elő, hogy mind reformátusok vagyunk. Jó volt ezt tudatosítani. Belegondolva az egész tábor alatt érezhető volt, hogy bár más oldalról közelítettünk meg dolgokat, de mindannyian Isten országát szeretnénk építeni, egy Urat szolgálunk.

Volt két gondolatébresztő előadás, ami egy kicsit eltávolított minket a napi problémáktól. Dr. Márkus Mihály püspök úr a múlt és a jelen környezet adottságait elemezte, segítve, hogy helyesen lássuk, hol is tart most a gyülekezet, a református egyház, és a kereszténység általában. Dr. Szabó Előd tiszteletes pedig a jövőről indította meg a jelenlévők fantáziáját. Bemutatta a „gyülekezet virágát" mely egy ábrázolási módja a gyülekezeti élet egy-egy részének, és elemezgette, hogyan növekedhet a gyülekezet. Növekedhet az egyes tagok hitének növekedésével, vagy a szolgálatok növekedésével, vagy a hívők számának növekedésével is. Hogy melyik vonalon hogyan tud növekedni, arról az előadások után kiscsoportos beszélgetéseken folytathattuk, itt megoszthattuk véleményünket a lelkészekkel és a gyülekezet többi tagjával. Számomra nagyon lelkesítő érzés volt hallani a lelkészek gondolatindító szavait, látni, hogy a gyülekezet tagjaival közösen szeretnék kialakítani a növekedés stratégiáját.

A gyermekeim hosszan meséltek az erdei iskola programjairól. Elsétáltak a közeli tóhoz, ahol megvizsgálhatták a tó élővilágát. Mindenki a saját merítő hálóját lógathatta a vízbe, és amit kifogott, arról részletes bemutatást kapott az erdei iskola munkatársaitól. Volt foci a felnőttekkel, rajzolás, egy percig sem unatkoztak. Az én gyerekeim egy teljesen ismeretlen környezetbe csöppentek, senkit nem ismertek, de hamar teljesen felszabadulva szaladgáltak a többiekkel.

Esténként tábortűz mellett énekeltünk, egyik este modernebb ifi-s dalokat, másik este a református énekeskönyvből. Mindenki kérhette a kedvenc énekét. Sokat dobott az esti énekléseken, hogy Nágel Balázs és hangszerei is jelen voltak, és remek aláfestést adtak mindkét stílus számára.

Számomra mindenképpen pótolhatatlan élmény volt a tábor. Költözésünk előtt adott egy olyan képet a tatai gyülekezetről, ami egyértelművé tette: jó ide tartozni.

A tábor fotói itt tekinthetők meg.