Református hírmondó - 2018. március

fejlec

Kedves Testvérünk!

Gyülekezetünk márciusi hírmondójában az előttünk álló Húsvét ünnepi alkalmairól, élelmiszer adománygyűjtésről és közösségünk életét érintő egyéb programokról küldünk rövid összefoglalót.

Húsvéti ünnepi rend

Húsvét első és másodnapján 9 és 18 órakor az Imaházban, 10 órakor a templomban, 15 órakor a gyülekezeti otthonban lesz istentiszteletünk. Az ünnep első napján 9 és 10 órás, valamint az ünnep másnapján 10 órás alkalmon az Úr szent asztalát megterítjük. Húsvét második napján, a délutáni istentiszteleteinken legátusunk, Kálmán Dániel, a Pápai Teológia V. éves hallgatója szolgál.

Szeretetdoboz - Húsvéti élelmiszer adománygyűjtés

Ahogyan karácsonykor, úgy most is lehetőségünk van arra, hogy tartós élelmiszer adománnyal segítsük a rászorulókat. Tölts meg egy (vagy akár több) Szeretetdobozt élelmiszerrel, így segíthetsz nélkülözésben élő családokon. A dobozok a Lelkészi Hivatalból vihetők el. Bővebb információért keresd fel honlapunkat!

Nyári táborok beharangozó

Talán lassan mindenki el kezdi tervezni a nyarat. Mi már a táborainkat készítjük elő, amit szeretettel ajánlunk mindenkinek! Egyelőre csak helyszín és időpont, de hamarosan jövünk a részletekkel is.

Zenés Istentisztelet

Dicsőítsük együtt Istenünket énekszóval és imádsággal!  Zenés istentiszteleti alkalmunk 2018.április 8-án 16 órai kezdettel kerül megrendezésre a Gyülekezeti Teremben. A Canto-Rock zenekar előadásában felcsendülő dallamok könnyedebb, családias légkört teremtenek. Igét hirdet Szabó Előd lelkipásztor. Szeretettel hívjuk és várjuk gyülekezetünk minden kedves tagját!
Istentől áldott Húsvéti Ünnepeket kívánunk!

Az Úr Jézus Krisztus legyen a mi gyülekezetünk Őriző Pásztora!
--
www.reftata.hu | e-mail | Facebook
--