Református Hírmondó - 2020.március

logo

A Tatai Református Egyházközség Elnökségének nyilatkozata

„Veszélyhelyzetet hirdetett a Kormány a koronavírus elleni védekezés miatt. Összhangban a kötelező intézkedésekkel, a Magyarországi Református Egyház Zsinatának Elnöksége a következő felhívást teszi közzé. Kérjük, hogy ahol 100 főt meghaladó istentiszteletre lehet számítani, akár több istentiszteletet is tartsanak vasárnap, hogy a létszám ne haladja meg az előírtat. Az istentiszteletek között legalább fél órás szellőztetési szünetet kell tartani. Kérjük, hogy járjanak el szabály szerint, és 100 főnél többen ne tartózkodjanak az istentisztelet helyszínén.”

A Zsinat Elnökségének nyilatkozatához kapcsolódóan a tatai viszonyokra nézve a következő tájékoztatást adjuk.

Mindaddig, amíg a Zsinatunk erről másként nem rendelkezik, istentiszteleteinket az eddigi rend szerint, 9 és 18 órakor a Kistemplomban (Somogyi B. u. 5.), 10 órakor a templomban (Kocsi u. 15.) tartjuk meg.

Tekintve, hogy 10 órás istentiszteleteink létszáma minden esetben meghaladja a 100 főt, így felhívásunk első sorban a 10 órás istentiszteleteink látogatóihoz szól.

Kérjük, hogy akik tehetik, a 10 órás istentisztelet helyett a 18 órás istentiszteletre menjenek, ahol a megszokott vasárnap délelőtti menetrend szerint, a nagyteremben vehetünk részt az alkalmon.

Fontosnak tartjuk, hogy istentiszteleteinkről senki ne maradjon le, ezért lehetővé tesszük a 10 órás istentisztelet hanganyagának, és lehetőség szerint képanyagának az istentisztelettel egy időben történő megtekintését.A közvetítés megtekintésére 10 órától a Gyülekezeti Otthon nagytermében lesz lehetőség, ahol mindazok helyet foglalhatnak, akik a gyülekezet közösségében szeretnének részt venni, de a 100 fős létszámhatár miatt a templomban már nincs lehetőségük helyet foglalni.

A közvetítésről készült felvétel bármely időben az otthoni számítógépen megtekinthető lesz honlapunkon keresztül, melynek internetes címe www.reftata.hu.

Reméljük, hogy Istenünk segítségével a nehézségeken minél előbb túljutunk, és zavartalanul lehetünk ismét együtt istentiszteleteinken a gyülekezet teljes közösségében!

Az Úr Jézus Krisztus legyen a mi gyülekezetünk Őriző Pásztora!

--
www.reftata.hu | e-mail | Facebook
--